Nyílt kártyákkal

európa könyvkiadó  | 2012  | cérnafűzött, keménytáblás  |  281 oldal

Libri Antikvárium
"Elterjedt az a nézet, mely szerint a detektívhistóriák leginkább egy nagy lóversenyre emlékeztetnek, ahol sok az induló, az esélyes ló és lovas. "A pénzedért arra fogadsz, akire akarsz." A közmegegyezés szerint az ilyen történetben a favorit nem hasonlít ahhoz, akit a lóversenypályán annak tartanak, vagyis: lehet kívülálló személy is. Nézzük meg, kiről tételezhető fel a legkevésbé, hogy a tettet elkövette, s ezzel tíz közül kilenc esetben munkánk véget is ért. Mivel nem szeretném, ha hűséges olvasóim utálkozva hajítanák félre ezt a könyvet, előre figyelmeztetem őket: ez nem az a fajta detektívhistória. Itt mindössze négy induló van, akik közül, a körülmények megfelelő összjátéka folytán, bármelyik elkövethette a bűntényt. Ilyenformán óhatatlanul ki van zárva a meglepetés eleme. Ennek ellenére az a véleményem, hogy mind a négy szereplő iránt azonos érdeklődéssel kell viseltetnünk, hiszen valamennyi követett már el gyilkosságot, és továbbiakra is képes. Négy alapvetően különböző embertípussal állunk szemben, a gyilkosság indítéka valamennyiüknél az egyénre jellemző, és így mindegyikük más-más módszert választana. A következtetésnek ezért tisztán pszichológiainak kell lennie, és ettől csak még izgalmasabbá válik az ügy, hiszen mindent összevetve az a legérdekesebb, mi játszódik le a gyilkos agyában..." Agatha Christie
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
teljesen új, saját kép
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve2012
Oldalak száma:281
Súly270 gr
ISBN2399967195484
ÁrukódSL#2111231020
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély