Maradj velem, angyal

libri könyvkiadó  | 2014  | puhatáblás, ragasztókötött  |  458 oldal

Libri Antikvárium
Amióta megtanultam járni, nem volt más vágyam, minthogy a világ legnagyobb színpadain táncolhassak Mia a küszöbén áll annak, amire mindannyian vágyunk: a Royal Ballett School meghallgatásán egy karnyújtásnyira kerül attól, hogy megvalósuljon gyermekkora óta dédelgetett álma. A lány, aki mindig is világhírű balett-táncos szeretett volna lenni, a színpadon állva hirtelen ráébred, hogy ez nem az ő útja. Szabad akar lenni. Szabadon, szabályok, kötöttségek, kényszer nélkül akar táncolni ez az igazi álma. Patrick hangja most, élete egyik legnehezebb döntésének meghozatalakor sem hagyja magára. A Royalra mondott nem egy új élet kezdete Mia számára: Ninával akivel végül felülkerekedtek az őket elválasztó félreértéseken úgy döntenek, hogy Londonba költöznek. Mia rátalál a Britre, egy művészeti iskolára, amely biztosíthatja számára a tánc szabadságát, Nina pedig belevág egy újságíróképzésbe. Az új, londoni élet azonban nem csak szórakozás, hiszen Nina terhessége számos megoldandó feladat elé állítja a két barátnőt. Az akadályok leküzdésében, mint mindig, most is segítségükre lesz Patrick földön túli alakja. Mígnem egy napon... A népszerű írónő, Federica Bosco több mint 600.000 eladott példány után jelentkezik a mesébe illő történet régen várt befejezésével a szerelem varázslatos erejéről. Federica Bosco író és forgatókönyvíró. A Monicáról írt történetek sikere után (Őrülten tetszel; A szerelmet nem nekem találták ki; A szerelem üldöz engem) jelentkezett a Miáról szóló, szenvedélyes trilógiával (Szerelmem egy angyal; Vigyázz rám, angyal), amelynek várva várt harmadik, befejező része, a Maradj velem, angyal! immár a magyar olvasók számára is elérhető.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 6 290 Ft

A termék megvásárlásával

629 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó libri könyvkiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:458
Súly469 gr
ISBN2399980163378
ÁrukódSL#2109666881
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 6 290 Ft

A termék megvásárlásával

629 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély