Kis lépések nagy politikusa

fórum kisebbségkutató intézet  | 2016  | keménytábla, védőborító  |  246 oldal

Libri Antikvárium
Simon Attila és Tóth László közös munkája átfogó képet nyújt Szent-Ivány Józsefről, a két világháború közötti (cseh)szlovákiai magyar politika, közélet és művelődés egyik (ha nem a) legfontosabb személyiségéről, emblematikus alakjáról, aki egyszerre volt birtokos, politikus, mecénás, köz- és szépíró, művelődésszervező és egyben jó családapa. Az 1918-20-as államfordulat előtt a Gömör-Kishonti Gazdasági Egyesület vezetőjeként, 1918 őszén a polgári-demokratikus forradalom gömöri mozgatójaként kapott jelentős szerepet. A két háború közötti Csehszlovákiában ő volt a magyar kisgazda társadalom megszervezője, a Magyar Nemzeti Párt vezére, négy cikluson át a magyarság egyik legaktívabb nemzetgyűlési képviselője. Nagyrészt neki köszönhető a legfontosabb korabeli felvidéki magyar napilap, a Prágai Magyar Hírlap megalapítása is. S bár életének és tevékenységének ismerete nélkül lehetetlen megérteni a korszak szlovákiai magyar történetét, alakja sokáig mégis a feledés homályába veszett. Kötetünkkel ennek a külsőre joviális, ám közösségi stratégiákban gondolkodó gömöri magyar embernek kívánunk emléket állítani.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó fórum kisebbségkutató intézet
Kiadás éve2016
Oldalak száma:246
Súly963 gr
ISBN2399973555661
ÁrukódSL#2109988629
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély