Hallucinációk

Oliver Sacks új könyve veszélyes olvasmány, a gyengébb idegzetűek számára inkább kerülendő. Könnyen ráébredhetünk ugyanis, hogy rendszeresen vannak szaglási és akusztikus hallucinációink, hogy a látókérgünk néha torz percepciókkal szórakoztatja saját magát. A könyv végén olyan fejezeteken borzonghatunk, mint a kísértetjárta elme, narkolepszia vagy éjszakai szörnyek - amelyekben arról van szó, mi történik akkor, amikor önmagunkat hallucináljuk. Az agy legnagyobb mutatványa az elme, az elme legnagyobb mutatványa az éntudat. Az agyunk néha unatkozik, vagy ilyen-olyan okból, például betegség, sérülés miatt nem kap elegendő ingert, és a nélkülöző agykéreg spontán tevékenykedni kezd. Az elménk pedig, mit tehet mást, tudatja velünk, hogy hallucinálunk. Nem is hinnénk, milyen gyakran és milyen intenzíven. Máig tartja magát az a téveszme, hogy a hallucináció súlyos elmezavarok jele. Pedig mindannyian hallucinálunk, ez az emberi lét természetes velejárója. Ilyen például, amikor elalvás előtt különböző akusztikus és vizuális benyomásaink vannak, amit szinte mindenki megtapasztalt már. Sacks könyve, amellett, hogy szórakoztató olvasmány, finomítja az önmagunkról alkotott képünket. Az elménk rácsodálkozik önmagára: ezt mind én csinálom magammal? Új megvilágításba helyezi az epilepsziát, a narkolepsziát, a fantomvégtagok és a kísértetjárás jelenségét.