Egészségfejlesztés

medicina könyvkiadó zrt.  | 2013  | papír / puha kötés  |  496 oldal

Libri Antikvárium
Ezzel a könyvvel az volt a szerzők célja, hogy mindazoknak, akik napi munkájuk során egészségfejlesztéssel foglalkoznak, könnyen olvasható, praktikus útmutatással szolgáljanak. A könyv specialisták egész sorához szól: valamennyi egészségfejlesztőhöz, beleértve az egészségügyi dolgozókat, akik ugyanúgy lehetnek az utóbbi feladat specialistái, mint népegészségüggyel foglalkozó szakemberek. Továbbá kórházi és házi ápolóknak, védőnőknek és bábáknak, kórházi és családorvosoknak, fogászoknak és fogászati higiénét művelőknek, valamint gyógyszerészeknek, egészségügyi menedzsereknek, illetve az orvoslásban szövetségesként közreműködőknek - például diétás nővérek és pedikűrösök - is hasznos segédeszköze lehet a munkájuk során. A könyvet bejegyzett (törvényes) és nem hivatalos szervezetekben munkálkodók széles körben használhatják, mint például a helyi egészségügyi organizációk: környezetvédők és szociális munkások, önkéntes szervezetek, önsegítő társaságok, ifjúsági és közösségi megbízottak, valamint az iskolákban és felsőfokú intézményekben dolgozó tanárok, illetve közhivatalnokok, börtönőrök és rendőrtisztek. A könyv - az egészségfejlesztéssel kapcsolatban - a ,,mit", ,,miért", ,,ki", és ,,hogyan" kérdésekre keres választ. Az olvasó bevonása a cél azért, hogy a könyv olvasásakor aktív tanulási élmény részesei lehessenek. A szerzők olyan feladatokat is közbeiktattak, amelyeket egyénileg vagy csoportosan oldhatnak meg. Példákkal, esetismertetésekkel szolgálnak, elképzeléseik saját helyzetükben történő megvalósítását segítve.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 24 900 Ft

A termék megvásárlásával

2 490 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó medicina könyvkiadó zrt.
Kiadás éve2013
Oldalak száma:496
Súly500 gr
ISBN2399996058736
ÁrukódSL#2108825455
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 24 900 Ft

A termék megvásárlásával

2 490 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar