Amikor Einstein Gödellel sétált

typotex kiadó  | 2019  | ragasztókötött  |  383 oldal

Libri Antikvárium
Albert Einstein utolsó éveit Princetonban töltötte. Itt talált rá hűséges sétapartnerére, egy nála sokkal fiatalabb és elegánsabb férfira. A küllemre nagyon is eltérő két embert mi kötötte össze? Einstein a relativitáselmélettel forgatta fel a fizikai világról alkotott hétköznapi fogalmainkat, a fiatalabb férfi, Kurt Gödel a matematika absztrakt világával kapcsolatos felfogásunkra hatott hasonlóképpen - mindketten olyan különleges zsenik voltak, akiknek úttörő elméletei a tudományos és a filozófiai látásmódot is egyaránt átalakították. Jim Holt (New York Times) esszéiben részben az ő, részben a hozzájuk mérhető tudósok lélegzetelállító gondolatait magyarázza el, miközben címlapokra emelt vagy éppen elfeledett életrajzi részletekbe kínál betekintést. Emmy Noether fizikustól kezdve a számítástechnikai úttörő Alan Turingon át a fraktálok felfedezőjéig, Benoit Mandelbrotig olyan személyiségeket ismerhetünk meg, akik döntő befolyást gyakoroltak arra, ahogyan a világra tekintünk, ahogyan a tudásunkra szert teszünk, sőt még arra is, ahogyan életünket vezetjük. Merész, gondolatébresztő szövegek... Történetek valódi emberekről és a valaha kigondolt legbonyolultabb matematikai, fizikai és filozófiai elméleteikről. Nature A legújabb kori gondolatok elegáns története... Holt a teológiáról és a kozmológiáról ügyesen tud váltani a költészetre, emlékeztetve arra, hogy a specializáció modern találmány. The New York Times
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 900 Ft

A termék megvásárlásával

390 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó typotex kiadó
Kiadás éve2019
Oldalak száma:383
Súly483 gr
ISBN2399957193520
ÁrukódSL#2111217853
Kötésragasztókötött

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 900 Ft

A termék megvásárlásával

390 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély