A tiltott rés

európa könyvkiadó  | 2016  | papír / puha kötés  |  310 oldal

Libri Antikvárium
A női nemi szerv, ez a civilizáció kezdete óta tiltott hús, a férfiak félelmeinek táplálója, a gyönyör és a születés eszköze, egyszerre gerjeszt vágyat és gyűlöletet. Mind a mai napig ki szokás átkozni, hol gúny, hol imádat tárgya. Amennyit bántják, annyit dédelgetik is, és mindig felelnie kell valamiért. Tiltakozására erőszak a válasz. Egész családok - sőt egy-egy egész nemzet - tiszteletének tárgya, máskor pedig sebészetileg némítják el, hogy ne tehessen szert túl sok szabadságra. A költők magasztalják, a festők másolják - az emberiség története a vulva törvényeiben és vágyaiban fogant. Miközben akaratát, vágyait és törvényeit hol a politika, hol a vallás, hol egyes férfiak próbálták előírni. A fergeteges antik istennőktől a nácizmus és a G pont felfedezése közti összefüggésig, az ifjú Voltaire és az erényöv konfliktusától a Playboy és a Penthouse fanszőrháborújáig: Diane Ducret, aki a történelmet női szemmel láttató könyvek szerzőjeként világszerte, így nálunk is nagy sikert aratott már, ezúttal bizony nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a női nemi szerv kultúrtörténetét írja meg. Választása telitalálatnak bizonyult: könyve magával ragadó szenvedélyű, mégis kifogástalanul dokumentált, lebilincselő olvasmány.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 990 Ft

A termék megvásárlásával

599 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
megkímélt, szép állapotú
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve2016
Oldalak száma:310
Súly319 gr
ISBN2399956724831
ÁrukódSL#2111224158
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 990 Ft

A termék megvásárlásával

599 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély