A lelkész lánya

Ez a könyv egy hitvesztés regénye. Orwell egy szolid vidéki paplány kálváriáján keresztül próbálja ábrázolni saját nemzedékének mélységes csalódását egy alapjaiban megrendültnek érzett világrendben, melyet jószerével csak a talmi tekintély, a gyáva megszokás és képmutatás tart egyben. "- Drága gyermekem, mutasson nekem olyan életfilozófiát, amely nem színtiszta hedonizmust hirdet. A maga férges keresztyén szentjei a világ legnagyobb hedonistái. Az örök boldogságot kergetik, mikor mi, nyomorult bűnösök csak néhány évre szólóval is örömest beérnénk. Végül is mindannyian jól akarjuk magunkat érezni, csak vannak, akik az ilyen perverz formákat kedvelik. Maga például akkor érzi jól magát, ha masszírozhatja Mrs. Pither lábát. - Nem egészen. Jaj, hogy magyarázzam meg magának?! Dorothy azt akarta mondani, hogy bár a hitét elvesztette, gondolkodása lelki hátterét nem változtatta meg, nem is tudná, nem is akarná megváltoztatni. Hogy a mindenség, amelyet most üresnek és értelmetlennek lát, neki még mindig a keresztény mindenség; hogy szemében a keresztény életmód a természetes. Csakhogy ezt most nem tudta megfogalmazni, és ha meg is tudta volna, úgy vélte, Mr. Warburton gúnyt űzne belőle. Így kissé gyámoltalanul csak annyit mondott: - Valahogy úgy érzem, jobb nekem megmaradnom a régiben. - Egy az egyben a régiben? Cakompakk? Cserkészlányokkal, anyaegylettel, reménységzenekarral, házastársi szövetséggel, gyülekezetlátogatással, vasárnapi iskolával, heti két úrvacsorával, és ezzel eljutottunk a doxológiához, gregorián kántálással fűszerezve? Biztosan bírja majd? Dorothy önkéntelenül is elmosolyodott: - Kántálás nélkül. Az édesapám azt nem szereti."