A bírói hatalom

századvég kiadó  | 2003  | karton  |  255 oldal

Libri Antikvárium
A kilencvenes években az egyik sikertémának számított a bírói hatalom expanziója a nyugati országok politológiai és jogelméleti irodalmában. Nálunk lényegében visszhang nélkül maradtak ezek az írások, pedig 1997 végén egy gyökeres változás történt ezen a téren Magyarországon. Az addig az igazságügyi miniszter és a tárca főtisztviselői által "gondozott" bírói szféra helyett egy európai összehasonlításban rendkívül önálló bírói hatalmi ág jött létre. Ez ugyan eddig csak a jogi-szervezeti önállósítást jelentette, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban összefutó önkormányzatot és vele a mindenkori kormányzattól való elszigetelést biztosítva. Ám megvizsgálva az erre az útra sok évvel előttünk lépett olasz, spanyol, portugál és más államok bírói hatalmának szerveződését, illetve az idő előrehaladtával egy önjáró dinamika kibomlását a bírói hatalom fejlődésében, Magyarország mindebből számos tanulságot levonhat. Az elmúlt éveltben - a nyugati szakirodalom írásai mellett - ez az itthoni változás is ösztönzött a bírói hatalom természetének mélyebb megértésére, és több tanulmányban jártam körbe az egyes aspektusokat. A bírói ítélkezés alkotmányjogiasítása volt az egyik első elemzésem témája ennek kapcsán 1999-ben, majd a bírói tárgyalóterembe áttevődött politikai küzdelmek jelenségeit vizsgáltam meg az Egyesült Államok tapasztalatait elemezve, és mivel erre a jelenségre magyar kifejezés még nem volt, perlési politizálás címen tárgyaltam (Polcol 2000, 2002). Ezek után a hatalommegosztás és a bírói hatalom összefüggéseit vizsgáltam, majd a bírói hatalom eltérő szerveződési lehetőségeinek részletesebb feltárására egy összehasonlító kutatást folytattam. A bírói döntési folyamatok tényleges menetét is igyekeztem megérteni - szakirodalmi munkákra támaszkodva -, és ennek érdekében egy empirikus döntéselemzést végeztem a Fővárosi Bíróságon a bíróság elnöke, Gatter László engedélyével, melyért itt is szeretnék köszönetet mondani. A kötetben található elemzések egy része kisebb tanulmányok formájában már megjelent a közelmúltban, míg más része e kötetben először lát napvilágot. Így egybefogva azonban teljesebb megértést tesznek lehetővé az elemzések, hisz mindegyikük csak egy-egy aspektust tudott bemutatni a bírói hatalom szerveződési sajátosságaiból.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 970 Ft

A termék megvásárlásával

97 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
Kissé kopottas, saját képpel.
Kiadó századvég kiadó
Kiadás éve2003
Oldalak száma:255
Súly400 gr
ISBN2399984596530
ÁrukódSL#2109695258
Kötéskarton

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 970 Ft

A termék megvásárlásával

97 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély