Erdődi Gábor: A faun örök szerenádja
(Értékelje Ön elsőnek!)
2012. február 22. 18:00 | Budapest, XI. kerület Allee Könyváruház
"Nem véletlenül véli igazán fontosnak harmadik saját verseskönyvét,
három és fél év munkáját a szerző. Mediterrán maszkok és múzsák
társaságában itt jut el valamiféle egyetemesebbhez. Finom, játékos
hangjai nemegyszer újabb, groteszkebb regiszterekbe modulálnak. Számomra
úgy tűnik, hogy költészete, mint egy belső érlelésü fürt, leginkább
dallamok és ritmusok kísérte éteri színekben derengő életérzések elegye:
a vörös, az arany és az azúr mellett megjelenik a dér és a fény." -
(Szepesi Dóra)
"Íme tizenhat fordításkötetem (Jeszenyin, Mandelstam, Dylan Thomas,
Yeats, Blake stb.) után a harmadik, azon belül az első igazán fontosnak
vélt saját kötetem, A faun örök szerenádja. Ez a kötet már zömmel nem
udvarló verseket tartalmaz bár egyik hangként az is megmarad , új témák
jelennek meg benne öregségről, halálról s főleg az alkotás, a
költészet értelméről szóló, ars poetica jellegű versek ezek. Formailag a
korábbi dalszerű versek a szabadabb, vízesés-szerű asszociációk és
helyenként a szabad vers felé közelítenek két nézőpontból is: színéről
és fonákosan. Önképem továbbra is elsősorban faunos, mediterrán,
életörömet kereső görög, olasz, pannontengeri változatokban, az előző
köteteim késő reneszánsza után itt-ott deresedő árnyalattal, szkeptikus,
kétkedő felhanggal, elégikusan és lázadóan." - (A szerző)