Libri Online2000-ben indítottuk el www.libri.hu internetes könyváruházunkat, 2005-től pedig, mint prémiumszolgáltatás áll vevőink rendelkezésre a www.konyvkereso.hu. A Könyvkereső szolgáltatással a Libri az internetes könyvértékesítésben egyedülállóként biztosítja, hogy a hálózatában már nem kapható régebbi könyveket felkutatja és beszerzi vevői számára.
Az online és a multimédia szakma egyik legrangosabb hazai díját vehettük át 2007-ben elektronikus kereskedelem kategóriában az eFestival-on, illetve 2011-ben e-Kereskedelem kategóriában elnyertük az 'Év honlapja', valamint Könyv és film kategóriában 'Az ország boltja' népszerűségi díjakat, melyekre szintén büszkék vagyunk és reméljük, hogy az elkövetkezendő években is kiérdemeljük azt a megbecsülést melyet többek között ezekkel a díjakkal, de elsősorban vevőink bizalmával érdemeltünk ki.
Az egyre bővülő internetes szolgáltatásokról és akciókról elsősorban a heti általános Libri Hírlevélből értesülhetnek az érdeklődők, melyet 2011-ben már több mint 280,000 címre juttattunk el heti rendszerességgel. Az általános Hírlevél mellett kilenc tematikus Hírlevélre (gasztroVilág, gyerekVilág, tiniVilág, lélekVilág, hobbiVilág, kalandVilág, ecoVilág, irodalomVilág és idegen nyelvű) iratkozhatnak fel olvasóink. Ezekben a hírlevekben nem csak témába vágó könyveket mutatunk be, hanem egyéb érdekes tartalmakkal is szolgálunk.
Az internet területén is szeretnénk egy komplex intellektuális élményt adni vásárlóink részére, ezért stratégiai együttműködést alakítottunk ki olyan kulturális portálokkal, mint a www.konyvkolonia.hu, www.szinház.hu, www.litera.hu, www.magyar.film.hu, továbbá a www.kreativhobby.hu és a www.576.hu