Kovács András Péter 1978-ban született Budapesten.
Itt járt általános
iskolába, középiskolába és egyetemre is. Igazi világpolgár.
Édesapja a
szocialista vállalatok tipikus bohémja volt: egy szivattyúgyár
anyagbeszerzője. Vagyis járta az országot és beszélt. A kis Andris a
szereplés minden formája iránt vonzódott: iskolai felelések,
ministrálás, néptánc, gimnáziumi színjátszókör. Mindez Budapesten.
16
éves koráig pap akart lenni, később latin- és magyarszakos tanár, végül
jogi egyetemre ment, miközben újságírói és szépirodalmi terveket
szövögetett. Az egyetem elvégzése után a visszatért az egyetemre
jogtörténetet és médiajogot tanítani és kutatni.
2004-ben
próbálkozott az akkor induló Godot Dumaszínház pódiumán, és kitartását
siker koronázta: 2006-ban a Magyar Rádió VIII. Humorfesztiváljának egyik
fődíját és egy különdíjat zsebelt be, majd 2008-ban megkapta a
Karinthy-gyűrűt.
2004-től 2009-ig a Hócipő munkatársa.
2006-tól a Rádiókabaré rendszeres szerzője és előadója.
Első regénye, a Multigáz az Ulpius-ház kiadó gondozásában 2010-ben jelent meg. A folytatás, a Médialom című könyve 2011-ben jelent meg.