Magyarország-verziók

A vastagbőrű mimóza
Nádasdy Ádám

Elfogultan tudok csak Nádasdyról írni. Professzorom volt az ELTE angol szakán és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyetemi éveim romantikus tanulás-eszményben teljenek. Pont úgy, ami a lényeg lenne, hogy folyton nyílnak ki új világok, érdekesek, új szabályokkal, és persze jönnek a vizsgák, de az öröm, hogy valamit megismerünk és megértünk a dolgokból, erősebb. A vastagbőrű mimózából az életről és szerelemről érthetünk meg dolgokat. A világ, amibe belelátunk a melegek világa, és politikailag túl korrekt lenne azt írni, hogy de ez mindegy, mert nem mindegy, de végül is érzelmekről, ismerős élethelyzetekről olvasunk. Ami felemelő, hogy Nádasdy szövegei alapján kifejezetten szuper Magyarországon melegnek lenni. Olyan normális és elfogadó a közeg, így tágíthatjuk a képet; bárkinek jó lenni idehaza, mert nyugodt, a másikat tisztelő szituációk között telnek a napok. Optimizmusát táplálja, hogy személyesen valóban sose érte atrocitás pusztán amiatt, hogy felismerte, kit szeret a legigazabban. Nádasdy persze nem álszent, csak a kisebbségek stratégiájából a derűset választotta, idézem: „olyan, mint annak a gyereknek, akinek az osztálykiránduláson követ raktak a hátizsákjába, de hát attól még ugyanolyan vidám arccal kell menni tovább.”

A legkisebb jégkorszak
Térey János

Na, egy merőben más Magyarország-kép bontakozik Térey János monumentális verses eposzában, A legkisebb jégkorszakban. Nincs, ki ne emlékezne a pár évvel ezelőtti március 15-ére, amikor vastag hótakaró lepte be az országot, és rokonok izgultak egymásért, hazaérnek-e a jéggé fagyott és hófalakkal eltorlaszolt autópályákról. És hát nem értek, napokkal később csak. Igazi katasztrófahelyzet volt, a Belügyminisztérium megnyugtatónak szánt SMS-üzenete mémmé lett, szóval egy emlékezetes tavasz volt az. Térey, akit korábbi műveiben is izgatott a hatalomhoz szokott politikai belvilág beszéd- és szokásmódja, itt is brillírozik. Ha történetét egyetlen kérdésre egyszerűsítjük, nevezetesen, hogy a természet fölényes túlereje, a megszokásokat teljesen átrendező új, fagyos alaphelyzet változtat-e a Kárpát-medencei lakosság alaphabitusán, a válasz nem. De a végigvezető út szikrázó. Hol a hótól, hogy a nyelvi bravúroktól. Téreyvel a csúszós úton elképesztő jól fogunk szórakozni.

A vége
Bartis Attila

Bartis könyvére nem azt a fordulatot használnám, hogy jól szórakozunk vele, mert ő úgy mozgat súlyokat a regényben, hogy azzal olvasva nem lehet könnyeden ellenni. Komoly teljesítménnyel van dolgunk. Előzetesen a várakozás feszültségét lehetett érezni körülötte, hogy valami nagy jön, tizen év utáni visszatérés. Mikor megjelent, hamar megkapta a párhuzamot, ha a Nyugalom anyaregény, ez az apával való megküzdés könyve. Azt a fordulatot is sokszor olvastam, hogy leszakad alatta az asztal, úgy oda van rakva, olyan erőkkel kidolgozva, akkora tétje van az alapkérdésének. Főszereplője Szabad András, aki a hatvanas évek részletgazdagon festett hátterében, kibeszéletlen nemzeti és privát traumák szorításában kamaszból férfivá érik. De pont a valódi sorsfordító változások, a kinyíló lehetőségek hiánya teszi fojtogatóvá a regényt, amit rövid fejezetek és alapvetően vizuális élmények mesélnek el. Főhőse fotós, a látvány megragadása révén halad, reagál, értelmezi a világot. Ami a kádári Magyarországon nagy mozgásteret nem hagy, és ennek röghöz kötő ereje adja a nyomasztó alaptónust, amiben nagy harcokat, érzelmi mozgásokat élünk át, generációs és szerelmi csatát.