Aki önként vállalta a magányt

Jakupcsek Gabriella · 2019. 01. 18. · 2 perc olvasnivaló

Ki ne érezte volna úgy magát legalább egyszer eddigi élete során, hogy magányra vágyik, ki a természetbe, el a társadalmunk által nyújtott és elvárt szabályrendszerből? Hát persze, hogy mindenki eljátszott már ezzel a gondolattal! Így vagyok ezzel én is, egy-egy húzósabb, dolgosabb hét után magam is azt kívánom, bárcsak egyedül lennék, csendben, észrevétlenül, némán, de persze kukkolva a világot.

A Michael Finkel amerikai újságíró által feldolgozott igaz történetben Christopher Knight elképesztő, 27 éven át tartó remeteségét meséli el nekünk Az Északi-tó fantomja című könyvében.

Knight egy átlagosnak mondható, Maine állambeli fiatal fiú volt, aki családjával visszahúzódó életet élt, és a középiskola elvégzése után rövid ideig munkába is állt, majd váratlanul, egyik napról a másikra nem jelent meg a munkahelyén. Húszéves korában szőrén-szálán eltűnt az emberek szeme elől, anélkül, hogy bárki bejelentette volna eltűnését, vagy nagyobb erőkkel a keresésére indult volna. Útja egészen az Északi-tó egy mindentől elzárt tisztásáig vezetett, az erdő pereméig, ahol háborítatlanul élhette le az elfogásáig eltelt 27 évet. Több szempontból is egyedi remetelétet választott, hiszem számos eszközön keresztül tartotta a kapcsolatot a társadalommal önkéntes száműzetése alatt is: például rengeteget olvasott, rádiót hallgatott, televíziót is nézett, merthogy egy hordozható készüléket is lopott magának a több mint ezer kis értékű betörése egyike során, amiket a környék nyaralóinak kárára követett el. Ilyen úton jutott legtöbbször élelemhez és új ruhákhoz is. Betörései köré már mítoszokat, legendákat költöttek a környékbeliek, akik meglehetősen ambivalens érzéseket tápláltak főhősünkkel kapcsolatban: volt, aki a modern társadalomnak ellenszegülő hőst látta benne, a többség azonban a mihaszna, profi bűnözőt, aki megkeserítette az emberek mindennapi életét.

A remete tökéletesen alkalmazkodott a környezetéhez, megtanult túlélni, úgy, hogy még tüzet sem gyújtott, hiszen a füst a lebukás veszélyével fenyegette volna, ami véget vetett volna nyom nélküli életének. Knight soha nem akart visszatérni abba a világba, amit megvetett, és ami elől elmenekült. Végzete azonban így sem kerülhette el, hiszen a fejlődő világ vívmányaival ő is egyre nehezebben tudta felvenni a versenyt. Egy nyári tábor konyhájának feltörésekor egy mozgásérzékelő, amivel nem számolt, riasztotta a rendőrséget, és Knightot egészen a börtönig repítette, ahol egy másfajta, már a társadalom általi kirekesztésbe kényszerült.  
Az írót annyira megragadta a történet, hogy minden lehetőséget kihasználva próbált közelebb kerülni a remetéhez – érzésem szerint néha már túlzottan is nyomult, szinte már zaklatta a kapcsolatfelvétellel – a tárgyalására várva és a börtönévei alatt. Finkel kíváncsisága azonban nem lankadt, felkutatatta a történelem híres remetéinek történeteit, keresve a hasonlóságokat, a kiváltó okokat, megrögzötten próbálta megtalálni a válaszokat a hogyanokra és a miértekre. Még orvosokkal is konzultált, akik több lehetséges betegséggel is összefüggésbe hozták a jelenséget, de a kép sehogyan sem akart összeállni az író fejében, Knight nem árulta el a titkát.
A könnyen és gyorsan olvasható könyv betekintést nyújt a lemondásokkal teli életbe és annak buktatóiba, szenvedéseibe. Az életbe, amire oly sokszor és sokan vágyunk, de vajon milyen áron?

Nézz szét mi van még Jakupcsek Gabriella polcán

További bejegyzések

Válasszon könyvet Jakupcsek Gabriella polcáról (13)