• Orosz-amerikai író, műfordító, biológus és sakkfeladványszerző. Tehetős szülők gyermekeként született Szentpéterváron, ahonnan a családnak az 1917-es forradalom alatt kellett elmenekülnie. Nyugat-Európában telepedtek le, Nabokov pedig Cambridge-be ment egyetemre. Tanulmányainak első két évét édesanyja egyetlen nyakláncának eladásából fedezték.
  • Nemcsak íróként, de zoológusként is nagy elismerésnek örvendett, fő kutatási területe a különböző lepkefajok osztályozása volt. Hét évig dolgozott a Harvard Egyetem zoológiai múzeumában, több mint 4000 példánnyal járult hozzá az intézmény gyűjteményéhez, és 20 új lepkefaj felfedezése is az ő nevéhez fűződik.
  • Legismertebb műve a Lolita (1955) című regény, amit eredetileg angolul írt, majd tíz évvel később ő maga ültetett át orosz nyelvre. Nem egyszerűen lefordította a könyvet, hanem gyakorlatilag újraírta azt, hogy a nyelvezet és a cselekmény jobban illeszkedjen az orosz közönség igényeihez. A regény témája miatt néhány évig Nagy-Britanniában és Franciaországban is be volt tiltva.
  • Nabokov szenvedélyes sakkjátékos volt. Amellett, hogy kitűnően játszott, az általa kitalált sakkfeladványokat számos elismert szaklap is publikálta.