113 éve született Arthur Koestler

Irodalmi hírmondó · 2018. 09. 05. · 1 perc olvasnivaló
  • Kösztler Artúr néven született, magyar származású angol író. Eleinte szimpatizált a Tanácsköztársaság eszméjével és Kun Béla politikájával, később azonban kiábrándult a kommunizmusból. Leghíresebb műve, a Sötétség délben (1940) is a kommunista államberendezkedés éles kritikája.
  • Tudósított a spanyol polgárháborúról, sőt, magát nacionalistának kiadva még Franco tábornok főhadiszállására is bejutott. Később Franco csapatai elfogták és halálra ítélték. Életét akkori feleségének köszönhette, aki kampányt indított, hogy egy fogolycsere árán kiszabadítsák az írót.
  • A második világháború elején Párizsban élt, a megszálló német csapatok érkezése előtt pedig bevonult a Francia Idegenlégióba, hogy elmenekülhessen az országból. Észak-Afrikában dezertált az osztagából, majd Angliába szökött. Mivel vízuma volt, rövid ideig az angol hatóságok is fogva tartották.
  • Időskorában egyszerre küzdött a leukémiával és a Parkinson-kórral. Miután egész életében támogatta az önkéntes eutanáziát, és félt a rá váró testi-szellemi leépüléstől, elhatározta, hogy saját kezébe veszi sorsát. Felesége pedig nem volt hajlandó nélküle élni, így egyszerre vetettek véget életüknek.