Miért szeretem Roald Dahl meséit?

Boldizsár Ildikó · 2020. 01. 16. · 5 perc olvasnivaló

Sajnos nem tudom megmondani, hogy gyerekként mennyire szerettem volna Roald Dahl történeteit, mert csak felnőttkoromban találkoztam velük. Furcsa módon gyerekkoromban csak a felnőtteknek szóló, meghökkentő, abszurd rémmeséit ismertem, amelyekben hétköznapi emberek kerülnek szokatlan helyzetekbe, és semmi sem úgy történik, ahogyan azt várnánk vagy elképzelnénk… Mindig közbejön valami, ami felülírja a logikát, az elbeszélői struktúrát vagy az olvasói várakozást. „Ilyen a felnőttek világa”, vigasztaltam magam gyerekfejjel, és semmi kedvem nem volt felnőni. Aztán amikor felnőttfejjel elolvastam a Boszorkányok című gyerekkönyvet, hitetlenkedve ráztam a fejem: Ilyen a gyerekek világa? Emlékszem a döbbenetre, ami a könyv végén velem maradt. Egy gyerekkönyv, aminek nincs jó vége? Az egérré változtatott kisfiú tényleg örökre egér marad? Nincs visszaút? Egérként tengődve fogja kipusztítani a gyerekgyilkos boszorkányokat a világból? Nem akartam elhinni, többször is becsuktam és kinyitottam a könyvet, hátha akkor másképp alakul majd a történet vége… De a mágia nem működött.

Boszorkányok

Aztán jöttek sorban a Dahl-mesék, egyik a másik után, és mindegyik rabul ejtett. Egyre ismerősebbek és szerethetőbbek lettek, mert megértettem, mi van mögöttük, rájöttem, hogyan működik ez a furcsa, egyszerre félelmetes és biztonságos világ, és miért annyira jó nekem belemerülni a legborzongatóbb jelenetekbe is. Azért, mert biztos kezekben érezhetem magam, tudom, hogy az író nem fog magamra hagyni, és ami még ennél is fontosabb: soha nem fog hazudni nekem.

Roald Dahl nem kezdi kíméletesen a könyveit, hogy majd némi felkészítés után, lassú vezetéssel, óvatosan megmutasson néhány igazán szörnyű pillanatot a valóságból. Például a közöttünk élő boszorkányokat, a gyerekzabáló óriásokat vagy az éjszakai utcán settenkedő, félelmetes árnyakat. Nem fél megmutatni és megnevezni mindazt, amitől mindannyian rettegünk kisgyerekkorunk óta: az „összes sötét dolgot, amely előjön a rejtekhelyéről, hogy egy időre hatalmába kerítsen bennünket”.

Itt van például a kis Szofi, ez az árvaházban élő angol kislány, akit az éj leple alatt elrabol egy óriás. Nagyon pontos leírást kapunk erről a rablásról már az első oldalakon, a szőr is feláll a hátunkon: egy óriási kéz sápadt ujjai kígyóznak be az ablakon, majd rámarkolnak a takaróra, megragadják az alatta reszkető kislányt és kirántják őt a szobából. Erős kezdés, az író is megáll, hogy megkérdezze, el tudunk-e képzelni ennél rémisztőbb dolgot? Nem, nem tudunk. Ekkor készséggel siet a segítségünkre, mert hamarosan kiderül, hogy Szofi az emberevő óriások közé kerül, akik egy szempillantás alatt képesek a világ bármelyik pontjára eljutni, és ott embereket – kiváltképp gyerekeket – enni. Nem kételkedhetünk ebben, mert az újságok is tele vannak eltűnt emberekről szóló hírekkel, sőt később – egy körtelefon segítségével – az angol királynő is megbizonyosodik a borzalmas igazságról. És hogy még kellemetlenebbül érezzük magunkat, hirtelen azzal is szembesülni kényszerülünk, hogy az emberek sokkal rosszabbak az óriásoknál, mert utóbbiak ugyan valóban nem valami kedvesek, de legalább nem öldösik egymást, mint az emberek, akik „folyton egymást nyiffantgatják, ágyúval lövöldöklik egymást minden héten, és bombát hagyigálnak egymás fejére”.

A barátságos óriás

Nos, innen kell felállni… Íróként és olvasóként is. Ezt szeretem legjobban Roald Dahlban. Hogy meg tudja ezt csinálni, mégpedig hitelesen. Szofi megmenti a világot a gonosz óriásoktól. Segítségére van ebben egy Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás, a HABÓ, és persze az angol királynő is. Valamennyi mesebeli lény közül nekem a vicces, kedves, érzékeny és végtelenül szerethető HABÓ kedvencem (aki szerintem Hagrid ősképe).

Dahl gyerekhőseinek a legnehezebb helyzetekben is helyén van a szívük és az eszük, kimásznak minden kalamajkából, miközben elhitetik velünk, hogy mi is képesek vagyunk ugyanerre. Mi is kikerülhetünk a sötét dolgok fogságából. És még az sem baj, ha a végén egerek maradunk, attól a nagy tett – a világ megszabadítása a gonoszoktól – még véghez vihető.

Nézz szét mi van még Boldizsár Ildikó polcán

További bejegyzések