Fejvesztve

Beck Zoli · 2018. 11. 23. · 3 perc olvasnivaló

Nem egynapos könyv. Abban az értelemben biztosan igaz ez, hogy nem tudtam egy levegővel olvasni, két nap kellett (köllött) hozzá. És azt sem tudom, az írói intenciónak megfelelően olvastam-e: mert lineárisan haladtam, nem lapoztam előre-hátra, nem szedtem fel a címben figyelemfelkeltőbbeket előbb, hogy lehetséges példát mondjak az ugrálásra. Első nekifutásra A rossz orvos-ig jutottam - Kosztolányiig, jóval a könyv felén túl. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert jól jelzi: lehet olvasni a könyvet, visz annyira, hogy kedvvel lehessen haladni benne.

A Cserna-Szabó-i univerzum különös hely: a popkultúra és az elit találkozási helye, állandó keveredése nyelvi és társadalmi rétegeknek. Ez a könyv is ilyen, Bödőcs a hátsó borítón „Mindön”-nek mondja. Apokalipszis-könyv ez (is), ami persze a magyar kortárs irodalomban egyáltalán nem ritka: Spiró Feleségversenye, vagy a Kőbéka, Kemény Zsófi budapesti kalandregénye tematikusan egyből eszembe jut. De nem mondok igazat: nem csupán tematikus ez az összejátszás. Formáltságuk, nyelvi tapasztalatuk, valóság-ismeretük ugyan eltérő ezeknek a regényeknek, mégis mindegyiket az ötlet/ötletesség esztétikája viszi, felszínes törődés a cselekménnyel, és még inkább: a valószínűleg szándékolt nem-törődés a figurákkal.  Ez a nem-törődés azt hozza, hogy nincs lehetősége az olvasónak az azonosulásra.

Cserna-Szabónál a nagytörténet lebontásának-fölöslegességének-kétségbe vonásának játéka a regény, és erre is számos példa van a kortárs prózában – mondjuk a Margó-díjas Milbacher Róbert első könyve, a Szűz Mária jegyese hirtelen. Szétírásra törekszik, ahogyan ez a szétírás minden munkáján nyomot hagy a Halálcsillagtól a pacalkönyvig. És ez a játék a könyv számos helyén élvezetes. Azt is megkockáztatom (ez inkább laikus olvasói hang), hogy Az abbé esetében a novellaciklus és a regény között annyi a különbség, hogy nincs tartalomjegyzék. De van vonzása a nagytörténetnek: a nyitány ezt lebegteti be, aztán egy bekezdés után törlésjel alá kerül: „Ugorjunk most nagyjából négy és félmilliárd évet.”

A Martinovics-sztoriból indul a könyv, de az enumeráció azért azt sejteti, hogy itt a periféria-élmény évszázadokon átívelő konfliktusainak bagatell pátosza, megrázó lényegtelensége (és egyebek az oximoronok halmazából) lesz a jellemző. Ilyen mondjuk az a történet, ahol a gazdag csaj betéved a könyvesboltba, és aztán összejön a könyvesboltossal. A könyvesboltos karácsonykor a faterjához megy a kórházba, közben a nőt agyonlövik az utcán. Nincs megrázó élmény, mert nem kínálódott azonosulás az olvasó számára; és ezzel együtt mégis megrázó az a tapasztalat, amelyben saját, nagyra tartott empátiánkról kiderül, retorikai-stiláris alakzatoknak van kiszolgáltatva, szóval ha nem az előzetes tapasztalataink és sémáink szerint megy a megérintődés, akkor voltaképpen mindegy nekünk, ha emberek halnak meg körülöttünk. Persze, pont így volt a könyvesboltos is. Persze, pont így eshet össze valaki mellettünk az utcán anélkül, hogy egy pillanatra is megállnánk; persze, pont így nem érdekel minket a hajléktalanok elleni állami hadjárat. Jut eszembe, néztem az aláírásgyűjtő ívet ezzel kapcsolatban, aztán a többi aláírásgyűjtő formaívet a felületen, és azt gondoltam, ez egy rohadt Cserna-Szabó regény, hogy nekünk még a bukás valamire való tragédiája se jár ki, csak ez az akkormindegy-érzés, ez az üresben pörgetett motor. És az átverés, ez jár nekünk, hogy mégis van egész: lefejezéstől lefejezésig.

De azt kellett volna inkább kérdeznem: bírod Derrick-et? csíped Poirot-t? legendás Kosztolányit? Karinthyt szintúgy? Paula néni törpéit? Mert akkor menj rá, olvasd, mondjuk a négyes-hatoson, és hagyd, hadd vigyen a kanyargó sárga kígyó.

Nézz szét mi van még Beck Zoli polcán

További bejegyzések

Válasszon könyvet Beck Zoli polcáról (23)