A misztikus thriller

Beck Zoli · 2018. 09. 25. · 3 perc olvasnivaló

Kezdjük ott, hogy olvastam az F-et, aztán (bár sorrendben fordítva íródtak és jelentek meg, azt hiszem) A világ fölmérését. Azt ráadásul úgy, hogy inkább felolvastam, szoktuk így, néhány könyvvel, hogy este így olvasunk közösen könyvet. Az El kellett volna menned-del nem így történt, azt a tengerparton olvastam, mert azt gondoltam, rövid szöveg, belefér a táskába a naptej meg a fürdőruhák mellé, és a könyvbe meg pont belefért a Lucca-Viareggio retúr úgy, hogy ne gyűrődjön a jegy. Nem tengerparti olvasmány, ezt szögezzük le azonnal.

A szüzsé egyszerű, már-már banális: a forgatókönyvíró válságban van, meg kell írnia egy német sikerfilm második részét, mert az elsőt is ő írta, szóval neki kellene folytatnia. És ez nem alkotói, sokkal inkább praktikus kényszer, hiszen fizetni kell valamiből a házuk hitelét. Szóval házat bérelnek, az elvonulás helyét, ami a családnak (feleségnek, gyereknek) nyaralás, neki munkahely, kihelyezett home-office. De az elvonulás helye egyre kísértetiesebbé változik, tele kínzó egzisztenciális kényelmetlenséggel, a valóság és álom, vagy inkább látomások keveredni kezdenek, a helynek van valami furcsa negatív vonzása. Erre próbál nem nagyon céltudatosan, inkább sodródva választ találni az író-férj, miközben széthullik házassága, ő maga pedig egyre inkább azt érzi, hogy a hang, amely a címben is beszél, egyszerre tartóztatja és figyelmezteti. Van ebben a könyvben történelem nélküli múltja a falunak a völgyben, történelem nélküli múltja a háznak odafönt, gyanús, sosem látott tulajdonossal, misztikus számolás egy szögmérővel; párhuzamos történet is, mert a forgatókönyv dialógusai bekerülnek a családi hétköznapokba.

Olyan könyv ez, amit talán misztikus thrillernek képzelek el a moziban. Misztikusnak, mert van valami racionalitáson túli motiváltsága az eseményeknek és érzelmeknek, és thrillernek, mert ebből adódóan van egy zsigeri szorongás, olyan, mondjuk, mint amikor Johnny Depp elvonul írni, és John Turturro nem hagyja békén a Titkos ablakban. Nem tudok ítélni, tisztán mondani valamit: most azt érzem, ha nem Kehlmann könyve volna, nem kapna reflektort, talán keményborítót sem. Mert lehet, hogy ez a zsigerisége, ez az ismerőssége a félelemnek tart fogva, és nem a szöveg, nem a szövegesítése. Leírnám-e a vonzást, ahogy elindulok befelé a tengerbe, és akarnom kell visszafordulni ahhoz, hogy menjen, vagy a kísértést, ha folyóba bámulok a hídról, vagy a sötétben a félelmet, ha valami neszez, és sorolhatnám? Leírnám-e, érdekelne-e az erről való írás, ha tudom, hogyan jut célba, hogyan talál a rekeszizomba – nem az írás, hanem az, amit fölkavarni akar? Ez foglalkoztat, ez nem ereszt.

Nézz szét mi van még Beck Zoli polcán

További bejegyzések

Válasszon könyvet Beck Zoli polcáról (23)