Zsuzsa Németi

Budai László - A nyelvekkel és nyelvkönyveivel bűvölő

 | 2015  | MAGYAR nyelvű

A hűséges tanítvány-szerzőnek nyolc év (négy az angol tagozatos gimnáziumi osztályban és négy angol szakos főiskolai hallgatóként) állt a rendelkezésére ahhoz, hogy tapasztalatokat, információkat gyűjthessen nyelvtanáráról, Budai Lászlóról. Saját és társai megfigyeléseit kiegészíthette még mindazzal, amit otthon is hallhatott a tanárszülőktől, hiszen édesapja, Németi Gábor kedves kollégája, igazgatóhelyettese volt a Teachernek a hatvani Bajzában, sőt a édesanya is koptatta néhány évig a jászapáti gimnázium padjait. Ennyi tudás sem volt azonban elég ahhoz, hogy teljes legyen a kép volt tanáráról. Budai László őszinte vallomásai kellettek ahhoz, hogy emberibb legyen az addig kialakult kép. Az emberibb, tehát gyarlóbb itt azt jelenti, hogy Budai Lacika magatartása sem mindig volt makulátlan, sőt a kezdő tanár úrral olyasmik is megtörténtek, amikkel nem illik dicsekednie egy tanárembernek. Az őszinteség mint penitencia azonban csökkentheti az ifjúkori vétkek súlyát. A szülői és a tanítói, tanári példaképektől eltanult munkaszeretet, kitartó szorgalom, becsületesség ugyan mindvégig vezérfonalként szolgált Budai László életében, de a megtett út nem mindig volt egyenes, akadálymentes. A legnehezebb volt számára az önmaga emelte úttorlaszok lebontása. Németi Zsuzsa könyve nem tudományos mű, elsősorban egy emberről és közvetlen környezetéről szól, lépten-nyomon kiegészülve hőse szó szerint rögzített vallomásaival. Az olvasmányos mű azonban egyszersmind az utóbbi nyolc évtized korrajza is. Képekkel is illusztrálva szó van benne a letűnt paraszti világról, a verejtékes munkáról, életmódról, forradalomról, háborúról és békéről. A sokat utazó tanárral messzi országokba is ellátogathatunk. Budai László életében sorsfordítók voltak a véletlenek, és kevésen múlott, hogy gyávasága révén ténylegesen is hősi halott lett belőle. Fontos tanulsága a könyvnek, hogy az ember életében igazán meghatározó szerepe elsősorban az állandóságot, a nyugalmat biztosító meghitt nagyszülői, szülői és a maga alapította családi miliőnek van. A címhez hűen tanácsokat ad a könyv a nyelvtanuláshoz és a nyelvtanításhoz, képekben is bemutat több mint félszáz Budai-féle nyelvkönyvet, óvakodva attól, hogy a tudományosság eluralkodjék az élvezhető olvasmányon. A könyv végén megtalálható annak a sok osztálynak, csoportnak, évfolyamnak a névsora, akiket Budai László fél évszázadon át valamilyen idegen nyelvre tanított. 
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 800 Ft

A termék megvásárlásával

80 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Formátum EPUB MOBI
Árukód2638103 / 8116050

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 800 Ft

A termék megvásárlásával

80 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat