Zalai Károly

Huszonegy nagyapám története - 1932. IV. 14. - V. 4.

fekete sas könyvkiadó bt  | 2007  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  168 oldal

Libri Antikvárium
Nem tudom, ki az anyai nagyapám. Nagyanyám hiába fagatta először a lánya, vagyis az anyám, aztán pedig én is nem válaszolt; pontosabban úgy tett, mintha nem értette volna, mit akarunk tőle. Végül békén hagytuk, hiszen kellemetlenné vált mindig ugyanazzal a dologgal kínozni, vagyis hogy: miként eshetett, hogy anyám apja, az én nagyapám az ismeretlenség homályában maradt. Nagyanyám 22 éves volt, amikor anyámmal teherbe esett, és a fogantatási idő, anyám születési dátuma alapján miként egy orvos ismerősöm kiszámolta , 1932. április 14. és május 4. közé esik. Rokonaink emlékezete szerint nagyanyám ekkortájt cselédként dolgozott valahol Budapesten. Fantáziámat mindig is izgatta, vajon miért hallgat, mit is titkol a nagyi. Aztán úgy döntöttem, hogy majd én kinyomozom. Éppen ezért megszereztem a Pesti Napló 1932. április 14. és május 4. között megjelent számait hétfőnként a Napló nem jelent meg, így e napokon a Mai Nap tudósításaira kellett szorítkoznom , és addig-addig olvasgattam, amíg 2002. december 5-én rájöttem nagyapám kilétére. Z.K.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 330 Ft

A termék megvásárlásával

133 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:14 x 19 cm
Kiadó fekete sas könyvkiadó bt
Kiadás éve2007
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:168
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
ISBN9789639680135
Árukód6164167 / 5163759

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 330 Ft

A termék megvásárlásával

133 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál