Yoram Hazony

A nacionalizmus erénye

századvég kiadó  | 2019  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL  |  224 oldal

Yoram Hazony (1964-) izraeli tudós, a Herzl Intézet igazgatója. Több könyv szerzője, e művé 2019-ben elnyerte az Év Konzervatív Könyve díjat az Egyesült Államokban.

Az a nacionalizmus, amelyen én felnőttem, olyan alapelv, amely szerint a világ kormányzása akkor a legjobb, ha a nemzetek képesek egymással való összeütközés nélkül saját független útjukat követni, saját hagyományaikat ápolni, és saját érdekeiket képviselni. Ez az imperializmusnak az ellentéte, amely viszont az emberiség egyesítése által igyekszik elhozni a békét és jólétet a világnak, amennyire csak lehetséges, egyetlen politikai rezsim égisze alatt.
Amit azonban nem kerülhetünk el ködösítés nélkül, az a választás két álláspont között: az ember vagy támogatja elméletben egy olyan nemzetközi kormányzás vagy rezsim gondolatát, amely akaratát rákényszerítheti az alá tartozó nemzetekre, amikor hivatalnokai azt szükségesnek látják, vagy azt vallja, hogy a nemzeteknek meg kell hagyni a szabadságát, hogy egy ilyen nemzetközi kormány vagy rezsim hiányában maguk határozzák meg saját útjukat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó századvég kiadó
Kiadás éve2019
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:224
BorítóKARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL
Súly370 gr
FordítóHorváth Judit
FordítóVági Barnabás
ISBN9786155164422
Árukód2726724 / 1184406

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat