Walton Jo  |  Jo Walton

Mások között

 | 2016  | MAGYAR nyelvű

Mori menekül az anyja elől. Az anyja elől, aki boszorkány. Aki fekete mágiájával rontást hoz mindenkire, és Mori szerint világ fölötti uralomra tör. Egyszer már megvívtak, mert ő is örökölte anyja képességeit, de sajnos még túl gyenge volt: abban a csatában elvesztette ikernővérét és maga is belerokkant a vereségbe. Pedig a frontvonalak mindenki más számára láthatatlanok. Mori családja széthullásának traumáját próbálja feldolgozni, azt, hogy szülei bentlakásos középiskolába adták be, mert addig sincs senkinek láb alatt. Most kétségbeesetten igyekszik beilleszkedni, megtalálni azokat, akik ugyanúgy rajonganak a könyvekért, és főleg a fantasztikus könyvekért, mint ő, megismerni a barátságot és a szerelmet, amíg még lehet. Mert viharfelhők gyülekeznek a walesi táj felett, s a tündérek és más természetfölötti lények már helyüket keresik a közelgő végső összecsapásban. Az ismert fantasyszerző ezúttal nem hagyja el a mi világunkat, de itt is megtalálja a varázslatot, a csodát. Mert az is elég hozzá, ha kinyitunk egy könyvet. Ezt... vagy egy másikat. ,,Vicces, körmönfont és szenvedélyes." - Ursula K. Le Guin. ,,Az okosak és furák himnusza - inspiráció és mentőkötél mindazoknak, akik ebbe a világba születtek, de nem ezen a világon élnek." - Cory Doctorow.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2693711 / 8126835

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál