Farkas Judit Antónia  |  Gali Máté  |  Schwarczwölder Ádám  |  Ujváry Gábor

Veritas Évkönyv 2019

magyar napló kiadó  | 2020  | MAGYAR-ANGOL-NÉMET nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  515 oldal

Talán nem mindenkinek tűnt fel, hogy a VERITAS neve bővült - 2019 óta már Intézet és Levéltár -, és ez egyben azt is jelenti, hogy az elvégzendő feladatok köre és a munkamennyiség is megnövekedett, amelyet immáron közel ötvenfős csapattal végzünk. Ezen munkatársi gárda a kutató- és feldolgozó munkája során továbbra is a VERITAS számára választott jelmondatot - "...hazudni nem szabad" - tarja szem előtt. Úgy véljük valamennyien, hogy a történésznek, a levéltárosnak az a feladata, hogy a források legalaposabb megismerése után a legjobb tudása szerint fogalmazza meg az adott téma- vagy kérdéskörben megállapításait. Mert mondanivaló mindig volt, van és lesz is. Talán akadnak, akik úgy gondolják, a múltról már mindent tudunk, kár azzal foglalkozni. Közben kiderül, hogy bizony nem kevés esetben az ismeretek hiányával is szembesülnünk kell. Ezeknek az eltüntetése is feladata és érdeke minden kutatónak a saját kutatási területén, és ha szükséges, akkor vitákat és kritikákat vállalva kell azokat megtennie.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magyar napló kiadó
Kiadás éve2020
NyelvMAGYAR-ANGOL-NÉMET
Oldalak száma:515
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly924 gr
FordítóKékesi Katalin
FordítóVarjú László
ISBN9772416068752
Árukód2744267 / 1196936

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban