Vavyan Fable

Barbárság Tengere

fabyen kiadó  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  392 oldal

Sandon zsoldosból harcszolga, majd szabad viador lett. A sok tusázás után úgy érzi, perzselt lelke békéjét csakis egyedül találhatja meg, így hát társaitól búcsút véve útnak indul. Lepereg róla Virtuo, a fikarc varázsló figyelmeztetése, mely szerint jobban járna, ha inkább belső utazást tenne. Ő valóságos élményekre vágyik, s ezeket hiánytalanul meg is kapja, miután kiköt Qrbuun rablókirályságban, ahol hirtelen minden katona őt üldözi, és a kéretlenül mellé szegődött társakat is képtelen lerázni.
Leáztatja magáról az elmúlt napok lepedékét. Napok? Hiszen csak múlt éjjel kezdődött az egész, amikor a kalapos személy a fogadó teraszára lépett. Rövid időn belül felforrósodott a helyzet, elsült Bűzmók, az ártatlanokat is beborítva kegyetlen fojtógázával, s következett az űzéses menekvés, harcolós, börtönös izzadásokkal. Alvilágnál irtóztatóbb temetőben jártak, rájuk ragadt a nadály, tökfejnek nézte őket Amula, a béljós. Poroszlókkal vívtak a gőzfürdőben, a kalaposról kiderült, hogy vándorol a melle. Vendégül látta őket a Bomlott Királyné, vagyis a szelleme. Halálraítélt zsiványoknak segítettek szökni, kiverekedték magukat Rablókirály-városból, és amikor azt remélték, nyugtot lelnek végre, vissza kellett térniük, egyenest a Végzetpalotába.
Az Álmok Tengeréből megismert Sandon kisvártatva azon kapja magát, hogy Throk lovagként harcol a Vitézi Viadalon a bajnoki címért, napról napra szerelmesebb feleségébe, Amina grófnőbe, és legfőbb célja megdönteni Scata rablókirály zsarnoki hatalmát.

Újabb mesélőkönyv szabadságról és szerelemről, harcosokkal, tündérekkel, varázslókkal.
A Világ Lelke legyen velünk.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 560 Ft

A termék megvásárlásával

256 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó fabyen kiadó
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:392
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly360 gr
ISBN9789639300408
Árukód2228663 / 1083165

Vásárlói értékelések, vélemények

Orsi
2013. 01. 09.

Tegnap műtöttek servvel. izgatottan vártam, hogy így ágyhoz kötve nyugodtan, zavartalanul kiolvashatok végre egy Fable könyvet. De attól felek felszakadnak a varratok, a röhögés okozta fájdalomtól patakokban folytak a konnyeim! De ugyanúgy elvarázsol mint bármelyik eddigi könyve...


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 560 Ft

A termék megvásárlásával

256 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat