Útitárs a száműzetésben

A század első felében Molnár Ferenc nevét itthon és külföldön is megtanulták. 1939-ben azonban el kellett hagynia hazáját, a fasizálódás elől Svájcba, majd az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Itt, New Yorkban halt meg 1952-ben. Utolsó műve ez a kötet, amelynek eredeti kéziratát a kiadói utószó szerint New Yorkban sem sikerül föllelni, ezért az Útitárs a száműzetésben magyar író alkotásához képest szokatlan módon fordításban jelent meg először Magyarországon, 1958-ban. ; A Jegyzetek egy önéletrajzhoz alcímet viselő kötet a megkésett szerelem, az igaz barátság krónikája. Önvádtól terhes emlékezés ez Vandára, a szerző titkárnőjére, aki tökéletes útitársként kísérte az írót, egészen addig, amíg korai halála (1947) el nem szólította Molnár Ferenc mellől. Vanda meghalt életem fénye kialudt írja emlékező sorainak kezdetén a szerző. Majd Vanda alakja, jelleme formálódik teljessé, a kínlódva életrehívott emlékezés jelen idejűségében. Ez a törékeny teremtés, aki hallatlan tehetsége, empátiája révén minden rezdülését képes volt fogni szeretett főnökének, olyan feltétlen odaadással, érzékenységgel és megejtő őszinteséggel mégis szinte észrevétlenül állt Molnár mellett, amellyel hallatlan biztonságot adott munkaadójának. Molnár érzelmeit a Vanda halála után értelmezett szemérmes, plátói szerelem hatotta át, ám ennek a belsőleg és külsőleg is tökéletesen tiszta nőnek a testét soha, csakis a lelkét ölelhette meg. Az önéletrajzi jegyzetek végén olvasható drámarészlet, halottsirató méltó emléket állít ennek, a páratlan kisugárzású asszonynak, aki földi mércével szinte nem is volt mérhető, hiszen leginkább a szentekhez, angyalokhoz volt hasonlatos. Lírai képsorokban elevenednek meg a munkában eltöltött amerikai esztendők, és a krónikás szomorú számvetése És íme, ez a vége az ellenállhatatlan kényszerből íródott töredékes, zavaros, soha meg nem írandó, halva született színdarab-vázlatnak. Molnár Ferenc életművének megkerülhetetlen darabja a kötet.