Háromezeréves ifjúság

Nyilván talány szerűnek tetszik könyvem címe, hadd mondjam el tehát, hogy az örök üde, napszeretö, napsütötte fiatalságról szól, amely mindig mosolygós, mindig friss, szüntelen megújul és mindig ugyanaz, mint évszázezredek óta - a nap. Az ifjúságról írtam, szíve szerelméről: a sportról, kemény küzdelmeiről, a sóvárgott sikerekről, a dicsőség felé vivő útról; elsősorban neki írtam, hogy munkára ösztökéljem; eléje akartam vetíteni legszentebb feladatát, hogy lelkéttestét egyaránt gondozza - a maga javára, de hazája, sőt az egész emberiség üdvére is. Szeretném, ha figyelemre méltatnák könyvemet a felnőttek is, a nagy lelkes magyar sporttábor, hogy megismerkedjék a sportban rejlő nagy erkölcsi értékekkel, reá eszméljen, hogy a sport a művelődéstörténelem egyik jelentős fejezetét teszi; boldog lennék, ha kezökbe vennék azok is, akik az Ignoti nulla cupido" (nem ismerem, nem kívánom) elve alapján eleve elhárítanak maguktól mindent, ami testi kultúra, akiknek nebántsvirágként becsukódik szívük-lelkük-fülük, ha a testedzés, vagy pláne a sport szót hallják. Mindenekelőtt ezek közé sorolom - ó fájdalom! - szellemi életünk kiválóságainak - szinte tollamra kívánkozik: bajnokainak - jelentős részét!
Bezzeg nem így volt a hajdani görög világban! Platón mindig büszke volt rá, hogy a birkózásban is megállta helyét s a kikiáltó az isthmosi nagy versenyen is győztesnek hirdette ki. Euripidés, a nagy drámamester szívesen beszélt róla, hogy mint öklész (halhatatlan Széchenyink szava ez), majd meg mint birkózó is fiatalabb éveiben koszorút harcolt a maga homlokára..