Martonyi János

Nemzet és Európa

 | 2021  | MAGYAR nyelvű

E kötet a folytatása, valójában az ismétlése az előző kötetekben szereplő üzeneteknek. Az Európa, nemzet, jogállam című kötet 22 évvel ezelőtt, 1998-ban jelent meg, a Mi és a világ, amely a 2002 és 2010 közötti írásaimat tartalmazza, 2015-ben, a Nyitás és identitás. Geopolitika, világkereskedelem, Európa pedig 2018-ban. A kötetek címei röviden kísérlik meg visszaadni az egyébként a műfajt és a témákat illetően változatos tartalmat,és az azt meghatározó fő gondolatokat. Ezek a gondolatok az elmúlt évtizedek során ugyan alakultak és alkalmazkodtak a változó körülményekhez, de lényegük nem változott. Ezért tekinthető a legutóbbi szűk három esztendő írásainak és előadásainak a gyűjteménye nem egyszerűen folytatásnak, a változások követésének, hanem az állandóság elemeinek az ismételt kifejezésére irányuló makacs kísérletnek. Mert a világ nemcsak változik, hanem a lényeget, az embert, az ember legfontosabb közösségeit, mindenekelőtt a nemzetet, a nemzeti összetartozás érzését és élményét, az emberiség történelmét, értékeit, erkölcsi normáit, ezek eredetét illetően nem változik.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Formátum PDF EPUB MOBI
Árukód2751113 / 8145489

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat