Donna Macmeans

A szerelem iskolája

ROMANTIKUS REGÉNYEK

general press kiadó  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  303 oldal

A huszonhárom éves Emma kínzó öröksége és démonai elől menekülve maga mögött hagyja Londont, hogy a festői szépségű Yorkshire-ben új életet kezdjen egy előkelő leányiskola tanítónőjeként. Az ígéretes állás azonban nemcsak lehetőségeket, de buktatókat is rejt magában: Emmának ugyanis az irodalom mellett a szerelem tudományába is be kell vezetnie ifjú tanítványait. Mit tegyen egy fiatal nő, aki semmivel sem tapasztaltabb diákjainál, aki eddigi élete során inkább volt nevetség, mint vágy tárgya, és aki már keserűen beletörődött, hogy vénkisasszonyként öregszik meg az iskola oltalmazó falai között? Emma tapasztalatlansága beismerésével nemcsak állását kockáztatná, de őt üldöző, gonosz nagybátyjának is könnyen áldozatul eshetne. Nem marad más választása, mint hogy olyasvalakitől kérjen felvilágosítást, aki ezen a téren kellően tapasztalt. Közel s távol mindössze egy ilyen embert ismer: a köztudottan rossz hírű, léha és buja, de szívdobogtatóan jóképű festőt, Lord Nicholas Chamberst. A mogorva és magának való férfi kezdetben nehezen áll kötélnek, végül alkut ajánl Emmának: őszinte válaszokat ad a kérdéseire, ezek árát azonban maga szabja meg

Donna MacMeans (Casanova érintése) érzelmekben és fordulatokban gazdag regénye egy fiatal, kétségeivel küszködő lélek hányattatásait mutatja be a viktoriánus Anglia prűd világában egy olyan közegben, ahol nem könnyű őszintének lenni, ám arra, aki elég bátor a tanuláshoz és a tapasztaláshoz, végül rátalálhat a boldogság.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 840 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó general press kiadó
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:303
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly328 gr
Sorozat ROMANTIKUS REGÉNYEK
FordítóŐri Péter
ISBN9789636435479
Árukód2503561 / 1117265

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 840 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban