Leslie L. Lawrence

Sindzse szeme

studium plusz könyvkiadó  | 2011  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT  |  454 oldal

Nemzetközileg elismert tudósokból álló expedíció gyülekezik Katmanduban, Nepál fővárosában, hogy feltárja a Himalája egyik kevéssé ismert területét. Jakháton indulnak el első úti céljuk. Khangpa kolostora felé, ahol találkozniuk kell megbízójukkal, egy bizonyos Mr. Thompsonnal. Mr. Lawrence, az angol állampolgárságú, de magyar származású "bogarász", azaz tudós biológus kezdettől fogva gyanítja, hogy valami nincs rendben az expedíció körül. Hiszen manapság már nemigen szokás komplex expedíciókat indítani ismeretlen területek feltárására. Ráadásul a Himalája nem is olyan ismeretlen, mint sokan hiszik. Furcsa a megbízó személye is: Mr. Thompson igazán bőkezű a részvételi díjak kifizetésekor, ám azóta mintha nem is érdekelné a társaság sorsa. Vagy valami egészen már célja van vele? Mert az expedíció összetétele is csak első pillantásra olyan magától értetődően természetes. Az is gyanús véletlen, hogy alig pár hónapja indult útnak egy másik expedíció, hasonló összetételben, azonos céllal, és ugyanarra a területre, s azóta semmi hír róla. Megannyi gyanús körülmény. Aztán az első szálláshelyen holtan találják sátrában az ír résztvevőt, O'Harát, aki néhány perccel korábban részegen megátkozza a hegy istenét; mellében tibeti áldozókés, purbu. A serpák babonás rémületükben azonnal visszafordulnának, ám ekkor megjelenik a hágó felett Sindzse szeme.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 424 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó studium plusz könyvkiadó
Kiadás éve2011
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:454
BorítóKARTONÁLT
Súly420 gr
ISBN9786155054273
Árukód2222375 / 1078284

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 424 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál