Konrád György

Kerti mulatság

noran könyvek kft  | 2005  | MAGYAR nyelvű  | KÖTVE  |  640 oldal

Ezt a könyvet, amelyben önéletrajzi és költött elemek keverednek 1980­ban kezdtem el Budapesten és Csobánkán, majd 1988 szeptemberében fejeztem be Colorado Springsben, ahol vendégtanár voltam. Postán küldtem el a kéziratot a Magvető Könyvkiadó részére, ahol feloldották a rám kiszabott közlési tilalmat, és újra megjelenhetett az első regényem, A látogató is. Ezt megelőzően adtam ki az akkor New York-i Püski Kiadónál A cinkos című regényemet, egy trilógia harmadik kötetét. Ezzel az új munkámmal, a Kerti mulatsággal egy másik trilógiát kezdtem el, amelynek együttesen az Agenda közös címet adtam. Agenda? Mitévő legyek, hogyan éljek? Két további regény tartozott ebbe az új trilógiába, a Kőóra és a Hagyaték címűek. A nyolcvanas években írtam az Antipolitika és a Van még álom Közép-Európáról? című esszéimet. A belső emigráció kertjében emlékezéssel mulattattam magamat és reménybeli olvasómat. A Kerti mulatság szövegét újraolvasva is megfelelőnek, és - tizenhat év múltán - újra nyomtathatónak találtam. Nehéz megjósolni regények élettartamát, de abban a reményben bocsátom a figyelmes olvasó elé új kiadásban ezt a könyvet, hogy életképességét elismerően jóváhagyja. (Konrád György)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 740 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó noran könyvek kft
Kiadás éve2005
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:640
BorítóKÖTVE
Súly620 gr
ISBN9637416552
Árukód2057874 / 1001198

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 740 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál