John La Carré

A titkos zarándok

agave könyvek kiadó kft.  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  367 oldal

A berlini fal leomlott, a hidegháborús időknek vége. A szovjet kém leleplezését követően Szolgálattá átkeresztelt Körönd vén rókája, az Oroszország Házat is megjárt, visszavonulására készülő Ned hírszerzői pályafutásának utolsó állomásaként a sarratti Óvodát vezeti, ahol a jövő kémeit képezi ki. A kiképzés végét ünneplő vacsorára meghívja mentorát, George Smiley-t. Végső búcsújában a legendás és mindörökké kiismerhetetlen díszvendég elmereng a titkosügynöki hivatáson, s miközben Ned diákjaival együtt Smiley-t hallgatja, felidézi pályafutásának legfontosabb, hol komikus, hol tragikus, hol pedig fájdalmasan hiábavaló epizódjait, amelyek hosszú ideje kísértik a titkos világ zarándokát.

A sötétség mélyére vezető, magányos utazása során Ned keresztül-kasul bejárja a Körönd kasztrendszerét és a hidegháborús idők titkos világát Hamburgtól, Gdanskon és Bejrúton át egészen a Távol-Keletig, újabb és újabb poklokat ismerve meg. Emlékeiben utoljára lépnek színre John le Carré Karla-trilógiájának klasszikus alakjai "a Ned életét uraló Smiley mellett Bill Haydon, az örökös túlélő Toby Esterhase, valamint az enervált Peter Guillam", s egyszerre elevenedik meg a tragikus múlt, és sejlik fel a még tragikusabbnak festő jövő.

John le Carré novelláskötete nem csupán a Körönd, a hidegháború és egy titkosügynöki pálya bravúrosan megrajzolt fináléja, hanem egyúttal egy olyan életé, amelyre a hiábavalóság, a dicstelenség és a kínzó bűntudat árnyéka vetül.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 401 Ft

A termék megvásárlásával

340 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó agave könyvek kiadó kft.
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:367
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly362 gr
FordítóOrosz Anna
ISBN9789634191391
Árukód2688756 / 1159490

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 401 Ft

A termék megvásárlásával

340 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál