Hamvas Béla

Eksztázis - Esszé

MÉRTÉK SOROZAT

medio kiadói kft.  | 1996  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  56 oldal

Kung mester beszélgetéseinek négy döntő szava van. Az első a li. Li mértéket, szabályt, erkölcsöt, törvényt, udvariasságot, szociális charme-ot (politesse, gentleness) jelent. Ha fizikailag értelmezik és távolságot mérnek vele, annyi mint mérföld. De belső mérték is: önuralom és fegyelem. De nem szubjektív aszkézis, hanem az ősök hagyományában levő rendtörvény alkalmazása, amely az embernek viszonyát egyszer s mindenkorra szabályozza. Lije van annak, aki feltűnés nélkül, egyszerűen és komolyan viselkedik, minden túlzástól tartózkodik, az embert tiszteletben tartja, maga iránt tiszteletet ébreszt szavaival, viselkedésével, tetteivel, munkájával... A Mérték. A li sem alulmaradni, sem túlmenni. A középen maradni. A li a kulturált emberi erkölcs, amelynek gyökere a vallásos pietás. A li az őskori élet alapvető vonása. Kínában éppen úgy, mint Indiában, Iránban, Egyiptomban, Görögországban. Az embe-reknek egymás iránt tanúsított respektusa, amely a magasrendű és békés élet egyetlen feltétele... Ez az, amit ma a legjobban nélkülözünk. A li mérték, de nem emberi mérték, és nem az ember teremtette. Nem kultúrproduktum. Li csak ott van, ahol valódi vallásosság van. Isteni mérték. Nem lehet önkényesen megváltoztatni. Ez az a mérték, amivel az istenek az embert megmérték és meg fogják mérni... és ugyanazzal a mértékkel mérik ma is. Hamvas B.: Konfu-ce: Lun yü (1943)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
370 Ft

A termék megvásárlásával

37 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó medio kiadói kft.
Kiadás éve1996
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:56
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly54 gr
Sorozat MÉRTÉK SOROZAT
FormátumA 6 105 X 148
ISBN9789638532343
Árukód2116843 / 1046974

Vásárlói értékelések, vélemények

(1 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
370 Ft

A termék megvásárlásával

37 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat