Selgas

"A tagjai valósággal megbénultak, de agyában egymást kergették a gondolatokat. Most vissza tudott emlékezni Selgas minden szavára, első hallásra zagyvának, értelmetlennek tűnő szózuhatagára. Összeilleszkedtek a szanaszét heverő, alaktalan darabok, amelyek eddig kihullottak az emlékezetéből.
Mit tegyen most? Ki hiszi el neki? Ki érti meg azt, amit ebben a semmihez sem hasonlítható pillanatban egyedül ő tud? Zsebkendőért kotorászott a zsebeiben, hogy megtörölje verejtékben úszó homlokát. Egy kis papírdarab akadt a kezébe. A szeméhez emelte: Ruiz címe volt.
Ruizhoz menjen? Máshoz nem mehet. De megérti-e? Meg tudja-e magyarázni neki, s ha igen, Ruiz el tudja-e viselni a gondolatot? De már sietett kifelé az udvarból, becsapta a kaput maga után, és gyors léptekkel indult Ruizhoz. Késő Este volt. Espinel magában fohászkodott, hogy otthon találja. Egész úton Selgas szavait idézte. Milyen egységes rendszerré forrtak össze. Minden világos volt. Fáradságát elfeledte, egyetlen vágy élt benne, hogy megértesse magát."