Edward Stachura

Előre, égiek - Válogatott elbeszélések

MODERN KÖNYVTÁR

európa könyvkiadó  | 1982  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  258 oldal

Libri Antikvárium
Ennek az elbeszéléskötetnek az írója híréhez, hatásához képest fiatal: 1937-ben született. Pályája mégis befejezett: 1979-ben öngyilkos lett. Írásai mintha egyetlen lírai monológ, bensőséges napló részletei volnának, a halállal való szüntelen küzdelmet jelenítik meg, a lét és nemlét határán egyensúlyoznak: talán éppen ez adja tájainak, helyszíneinek, minden érzékelt pillanatának földöntúlian éles ragyogását. Ezért értékes számára minden mozdulat, a létezés minden rezdülése. Tulajdonképpen mindvégig egyetlen könyvet ír, egyetlen történetet tár elénk, egyetlen hőst mutat meg: önmagát. Rengeteget utazott. Örökké úton volt otthon, Lengyelországban is: az év nagy részét kétkezi munkával töltötte. Az abszolút emberi tisztességet akarta megvalósítani, a cselekedetek végső tisztaságát elérni életében, s írásaiban is. Ez a szándék szabja meg stílusát, látásmódját, póztalan, olykor végletesen egyszerű, mégis csupa líra megfogalmazásait. Ritmikusan áradó mondatai mintha maguktól iródnának, mintha a lét maga válna kültészetté az író tudatának gyújtópontjában.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 330 Ft

A termék megvásárlásával

133 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:10 x 19 cm
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1982
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:258
BorítóPUHATÁBLÁS
Sorozat MODERN KÖNYVTÁR
ISBN9630728400
Árukód6348735 / 5347907

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 330 Ft

A termék megvásárlásával

133 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Reggő Dániel: Viking vér - Vazul fiaiReggő Dániel: Viking vér - Vazul fiai