Cserna-Szabó András Szálinger Balázs-

Hévíz - Irodalmi antológia 2012-2014

 | 2015  | MAGYAR nyelvű

A Hévíz folyóirat szerkesztését 2012-ben vette át Szálinger Balázs költő és Cserna-Szabó András író. Az azóta eltelt három évben a lap országos rangra emelkedett, a kortárs magyar irodalom megkerülhetetlen fórumává vált. Az ""új-hullámos"" új Hévíz valójában egy vagány külsejű, izgalmas irodalmi magazin, amely elsősorban nem a szakmának, hanem az olvasóknak készül. Szépirodalmi rovatának szerzői között találunk ""nagy öregeket"" és fiatalokat, ismert szerzőket és olyanokat is, akiknek pályakezdése már ehhez az új szellemű Hévízhez kapcsolódik. A folyóirat lapjain kéthavonta novellák, versek, interjúk, esszék, gasztronómiai és helytörténeti írások várják a kultúra jelenére kíváncsi olvasót. A Magvető kiadó úgy gondolta, érdemes válogatást készíteni e három év terméséből. ,,Fürdőváros lakója bágyadtan olvasgat a kénszagú gyógyvízben. El-elmélázik a versek, novellák felett, örömmel bólogat az irodalmi érdekességek láttán, elégedetten csettint a gasztroesszé közben. Frottírköpenyének zsebébe csúsztatja a Hévízt, s arra gondol, bejött neki az élet. Mindig is egy ilyen helyen szeretett volna élni." - Lévai Balázs, műsorvezető
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2603025 / 8111757

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat