Borbély Szilárd

Ráday Gedeon és Földi János összes versei

RÉGI MAGYAR KÖLTŐK TÁRA

universitas kiadó  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  544 oldal

Ráday Gedeon és Földi János összegyűjtött verses munkáinak teljességre törő korábbi kiadásai nagyjából egy évszázaddal ezelőtt láttak napvilágot: Rádayé 1892-ben, Földié 1910-ben. A két költői életmű vékonyka köteteinek versanyaga jelen kiadásunkban számos, korábban még lappangó vagy ismeretlen munkával bővült. A terjedelmet tekintve mindkét szerző verseinek száma a mostani kiadásra megduplázódott. Jó pár, korábban ismeretlen kéziratos vers került elő a Ráday Gyűjtemény Levéltárából, illetve Földi esetében a kallódó kis nyomtatványok és a folyóiratközlések feltárása nyomán. Ennek köszönhetően a versújítás korának a két meghatározó jelentőségű szerzőjéről immár árnyaltabb és összetettebb kép alakítható ki.
A kiadást kísérő két szerzői életrajz, illetve a szövegek jegyzetei hozzájárulnak torzóban maradt munkásságuk és alakjuk alaposabb megismeréséhez. Mind Ráday, mind pedig Földi ugyanis tudós költőként a fordítás hazai gyakorlatának és elméletének, a versnyelv és a prozódiai rendszer megújításának, az első folyóiratok ízléselveinek jelentős alakítója és formálója volt.
Irodalomtörténeti jelentőségüket jelzi, hogy Kazinczy Ferenc célkitűzései és elvei kettejük meghatározó ösztönzését teljesítették be.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 992 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó universitas kiadó
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:544
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly966 gr
Sorozat RÉGI MAGYAR KÖLTŐK TÁRA
ISBN9789639671287
Árukód2393440 / 1127691

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 992 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban