V. és Ú.

A V. és Ú. egy kétkötetes nagyregény, csaknem ezer oldal, amelyből egy részlet olvasható e-könyvünkben.Mondhatni, hogy családregény, két, egészen különböző család története, a főszereplők, V. Emma és Ú. Gyula sorsán keresztül bemutatva. Rendkívül bonyolult viszonyként elevenedik meg Emma és Gyula kapcsolata, aprólékosan és érzékien, a mű szerelmi regényként is felfogható. De történelmi regény is, hiszen felvillantja az éppen uralkodó rendszereket, bukásukkal együtt, a jelenlegi legújabb rendszer első éveit is megrajzolva. Megidéződik a különböző korszakok szelleme, nézetrendszere, hisz Emma író, Gyula társadalomkutató. Mindketten olyan hősök, akik konfliktust konfliktusra halmoznak, önmagukkal is állandó konfliktusban állnak, természetük önvizsgáló, önmaguk élveboncolását is elvégzik.Jellemek, sorsok sokasága villan fel, véres lövészárok és haláltábor, tetemre hívás és szerencsés csillagzat, számtalan karrier és bukás, hatalomban lévők és kiszolgáltatottak, sőt ítéleteikkel bizonyos szellemi nagyságok is.Tömör, lényegre törő, láttató és pontos. Hangja összetéveszthetetlen más hangokkal.Berkovits GyörgyA József Attila-díjas Berkovits Györgynek egy máig emlegetett szociográfia az első könyve, az 1976-ban kiadott Világváros határában, amely bombaként robbant, rést ütve a létezett szocializmus hazugságrendszerén. Témáját újságíró korában fedezte fel, és, tanár diplomájának megszerzése után, szociológus tanulmányaival felvértezve írta meg. A Terepszemle (1980) esettanulmányokból és riportokból szerkesztődött, felháborító helyzetekre és sorsokra irányítva a figyelmet. A - mondta Gabes - magyarázta Gy. Bence (1981) dokumentum, amely egy mozgalmár munkásfiú életét öleli fel, ábrázolva a Kádár-korszak jellegzetes viszonyait.A barátom regénye csak a politikai változások után jelenhetett meg, 1990-ben. A korabeli, hazai irodalmi művekhez képest kirívóan más szemléletben és feltűnően ironikusan ábrázolta a huszadik század elborzasztó tragédiáit, egy családtörténeten keresztül. Második regénye, a Halálkísértő (1991), az üldözöttség lelket próbáló megszületéséről szól, abszurd félreértésekkel, amelyekről nem tudható, hogy félreértések vagy sem. Következő regényében, az Életvesztesekben (1992), önmagukat beteljesítő végzetes és véres jóslatok sorozatát jeleníti meg, katarzist teremtve. Belőlük szerkesztődött drámakötete, az Abreál (2002), a címadó drámával az élen (kiadták oroszul), amely egy százéves táncosnő különös emlékeit idézi fel a huszadik századról, hajdani és mai divatos tánclépések groteszk kíséretében, a szerzői utasítás szerint. Ír színdarabot, esszét.Jelenleg új nagy regényén dolgozik, amelynek egy részlete jelenik meg most e-könyv formájában.Részlet a könyvből:Karszékekbe vetjük magunkat, pipára gyújtok, holland dohányra, Emma cigarettára, most egy gyönge nőit szív, fújjuk a füstöt, és pásztázzuk a másikat. Hirtelen önteni kezdjük magunkból a szót, egymás szavába vágva, és mint mindig, ha félünk, hogy a másikat átható szerelmünk megsemmisíthet mindkettőnket, lemagázzuk egymást, távolságot akarva teremteni.Nem gondolja, maga, Virágh Emma, egy V., másképpen, általam adományozott becenevén, Díszcserje (kis)asszony, kérdezem, mennyire más lesz maga, mint egykor? Aha, szóval ön, Újhely Gyula, egy Ú., vagy ahogy időnként szólítom, Jelzőművész úr, melenget valamiféle új ideát rólam, mondja Emma, egy saját képet, képzetet, eszményt, ám ha önnek ez kell a hozzám való gyengéd kapcsolathoz, a hit az én úgymond változásomban, akkor felejtsen el, mert tudja meg, egy jottányit sem változom, ne akarja nekem bebeszélni, és ha nem tetszik önnek, hogy nem változom, akkor le is út, fel is út. (...) Talán az nem változás magánál, Díszcserje (kis)asszony, mondom, hogy már tud belenyugvón hallgatni, képes abbahagyni, amit abba kell, és tisztában van azzal, miszerint nem birtokolja a bölcsek kövét, és képes egyetérteni meg helyeselni, és talán azt is tudja már, hogy hol a helye a világban?! Elképesztő, Jelzőművész úr, mondja Emma, ne gondolja, hogy az ön változásomról szóló elképzelése, pontosabban rögeszméje segít hozzá, hogy belenyugodjak, abbahagyjak, egyetértsek, helyeseljek, és mindezek következtében ugye hülye legyek, ejnye, na, ne vicceljen, ha továbbra is így tréfálkozik velem, akkor le is út, fel is út. Félre ért, Díszcserje (kis)asszony, mondom, és bizonyára akarattal, ezért aztán, ne haragudjon, további példákkal kell élnem a változását illetően, mert azt talán csak nem tagadja, hogy belesimul a környezetébe, amit persze maga választ, kiválasztja, hogy mibe simuljon, vagy persze éppen ellenkezőleg, magához formáljon, és magához simítson, igen, igen, úgy még helyesebb, hogy magához formálja és simítja a környezetet, szóval formál is meg simít és simul is, hogy ilyen hülye szóval éljek, a mindenkori környezete megelégedésére simul és formál és simít, minek hatására magához is igyekeznek simulni szépen, és igyekeznek a formálásának eleget tenni, minden képzeletet felülmúlóan simulnak magához ezek is, azok is, amazok is, amiről korábban szó sincs, és gyönyörűen eléri, miközben maga a magához simulókhoz érdekesen simul, hogy csak a simulásnál maradjunk, mert tulajdonképpen alkotó módon simul, és főképpen annak fényében alkotó módon, hogy közben formál, sőt művészien és felülmúlhatatlanul formál, sőt simít. Hát kell-e ennél nagyobb változás magánál?! No nézd csak, Jelzőművész úr, nevet Emma, ezt jól kitalálja, nagymester még mindig a kitalációkban.