Az ösztönző állam válságkezelése I.

 | 2021  | MAGYAR nyelvű

Alig egy éve, de még - mondhatjuk - a ,,boldog békeidőkben", amikor a pandémiás helyzet és a vele járó gazdasági visszaesés közeli bekövetkezésének - a legkiválóbb világ- és nemzetgazdasági előrejelzésekben - még nyoma sem volt, ajánlhattam egy továbbgondolkodásra csábító tanulmánykötetet az Olvasó szíves figyelmébe, Ösztönző állam - hatékonyabb vállalatok címmel. A benne foglalt gondolatok nagy érdeklődést váltottak ki mindazok körében, akik nemcsak arról szeretnének többet tudni, hogy mit jelent az ösztönző állam, s milyen elvek mentén, milyen törekvéseket érvényesít a gyakorlatban, hanem arra is kíváncsiak, hogy minderről miként gondolkodnak azok, akiknek a felelősség és a cselekvés lehetősége jut a maguk területén. Meggyőződésem szerint Az ösztönző állam válságkezelése című tanulmánykötet szerzői kollektívája azért is tartotta kötelességének, hogy újabb kötetet adjon közre, mert a világszerte súlyos gazdasági hatásokkal járó járvány új, a megszokottól eltérő válaszokat követel, s válaszra vár, hogy az ösztönző állam e körülmények között miként működik. Ugyanis túl nem becsülhető jelentősége van annak, hogy az ösztönző állam gazdaságpolitikájának megoldásai mennyiben segítik együtt és egyszerre a jelen súlyos terheinek oldását és a fenntartható fejlődés pályájára történő visszatérést.... Kovács Árpád egyetemi tanár
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 930 Ft

A termék megvásárlásával

193 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Formátum PDF EPUB MOBI
Árukód2751118 / 8145494

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 930 Ft

A termék megvásárlásával

193 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Móra: MesehősökMóra: Mesehősök