Raymond Aron

Az értelmiség ópiuma

akadémiai kiadó zrt.  | 2006  | MAGYAR nyelvű  | FŰZVE  |  316 oldal

Annak magyarázatát keresve, hogy az értelmiségiek egyrészt könyörtelenül bírálják a demokráciák legkisebb hibáit, másrészt viszont a lehető legelnézőbbek a legnagyobb bűntettekkel szemben, amennyiben azokat jó tanok nevében követik el, először is a "baloldal", a "forradalom" és a "proletariátus" szent szavaival találtam szembe magam. E mítoszok kritikája során át kellett gondolnom a történelem kultuszát, és meg kellett vizsgálnom egy olyan társadalmi rétget is, amelyre a szociológusok nem fordítanak kellő figyelmet: az értelmiséget. Ennek következtében a könyv egyszerre szól az úgynevezett baloldali ideológiák jelenlegi állapotáról, illetve az értelmiség helyzetéről mind Franciaországban, mind bárhol máshol a világon. 1955 elején újra divatosak lettek a jobb- és baloldal, illetve a hagyományos jobboldal és az új balodal körüli viták. Többen tették fel azt a kérdést is, hogy én vajon a régi vagy a modern jobboldalhoz tartozom-e? Jómagam elutasítom ezeket a kategóriákat. Akár a valóságot nézzük, akár megfogalmazott célkitűzéseinket, azt fogjuk látni, hogy teljességgel abszurdak azok a politikai-ideológiai elegyek, amelyeket a nemes szívű, ám meggondolatlan forradalmárok, illetve sikerre éhes újságírók gyártanak. Miután pedig megírtam ezt a könyvet arról a családról, amelyből magam is indultam, hajlok arra, hogy megszakítsak vele minden kapcsolatot. Nem azért, hogy sajátos, intellektuális magányban tetszeleghessek, hanem hogy olyan társakat válasszak magamnak, akik anélkül tudnak küzdeni, hogy közben gyűlöletet táplálnának bárki iránt is, és akik nem gondolják magukról azt, hogy a Fórumon vívott küzdelmeik során magát az ember rendeltetésének a titkát találták meg. (A szerző)

+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 030 Ft

A termék megvásárlásával

303 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó akadémiai kiadó zrt.
Kiadás éve2006
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:316
BorítóFŰZVE
Súly280 gr
FordítóKovács Zsolt
ISBN9789630584562
Árukód2100062 / 1014039

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 030 Ft

A termék megvásárlásával

303 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat