John Stevens

A legyőzhetetlen harcos - Uesiba Morihei, az Aikido alapítójának élettörténete

szenzár  | 2001  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  238 oldal

Uesiba Morihei (1183-1969), a japán történelem egyik legnagyobb harcművész mestere egész életében a harcművészetek legbensőbb titkát kutatta. Meggyőződése volt, hogy ez a titok a két oldal: a fizikai és a szellemi rész egységében rejlik. Negyvenes éveiben már élő legendának számított — egyszerre négy-öt támadót dobott el, érzékelte a feléje tartó puskagolyó útját, egy ujjal szorította le a híres szumó-bajnokot -, hihetetlen képességeit számos kihívója tette próbára, de a „legyőzhetetlen harcost" senki sem tudta sarokba szorítani. Korlátokat nem ismerő testében azonban érzékeny és nyitott lélek lakozott. Már gyermekkorától kezdve fogékony volt a szellemi tanításokra, így nem meglepő, hogy érett fejjel az egyik legnagyobb ezoterikus sintó szekta, az Omoto-hjó tagja, majd vezetőjének személyi testőre lett. Igazi idealistaként részt vett egy mongóliai zarándoklatban; céljuk, hogy létrehozzák a Béke Királyságát, majdnem tragédiával zárult. Japánba való visszatérte után még intenzívebben edzett, míg végül beérett hosszú évtizedek munkájának gyümölcse: megalapította az Aifydóx, azt a harcművészetet, mely nem az erőszakon és pusztításon, hanem a természet törvényein, az élet tiszteletén és szeretetén alapul.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó szenzár
Kiadás éve2001
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:238
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly400 gr
IllusztrációFEKETE-FEHÉR KÉPEKKEL
FordítóKárpáti Gábor
FordítóTóth Andrea
ISBN9789638615121
Árukód2085087 / 1050891

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat