Négy húron pendülök

park kiadó  | 2016  | keménytábla, védőborító  |  249 oldal

Libri Antikvárium
,,Pauk igazi Naturtalent: természetes, ösztönös tehetség, az a ritka, jó hallású muzsikus, akinek az ujjai azért mennek jó helyre, mert belső hallása tévedhetetlen, és azonnal korrigál minden apró hamisságot." Fischer Iván ,,Az életem, visszatekintve, egyszerre tűnik tipikus művészsorsnak a 20. század második feléből és teljességgel egyedinek. Én utólag szépnek látom, de szerencsém van: néhány szomorú momentuma ellenére közben is szépnek láttam, hála annak, hogy egészen kis gyermekként sikerült megtalálnom azt a hivatást, amely mindmáig boldoggá tesz." Az 1936-ban Budapesten született Pauk Györgyöt korosztálya legjelentősebb hegedűsei között, a magyar hegedűiskola örököseként és folytatójaként tartja számon a világ. Zeneakadémiai tanulmányait mint tehetséges kisfiú Zathureczky Ede növendékeként kezdte. Nemzetközi karrierje az 1956-os genovai Paganini-verseny, majd a párizsi Jacques Thibaud-verseny első díjával kezdődött. 1957-ben Frankl Péterrel együtt megnyerte a müncheni szonátaversenyt. 1958-ban Hollandiába emigrált, 1961 óta Londonban él. A londoni Királyi Zeneakadémia professzoraként hegedűsök nemzedékeit nevelte fel..
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó park kiadó
Kiadás éve2016
Oldalak száma:249
Súly523 gr
ISBN0449000650349
ÁrukódSL#2106360379
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat