Minden idők legjobb játékai

alexandra kiadó  | 1997  | papír / puha kötés  |  320 oldal

Libri Antikvárium
Ki ne került volna már olyan helyzetbe, mikor akár párosan, akár társaságban elkelt volna valami vidám és mozgalmas, vagy éppen nyugodt, gondolkodtató játék? Fiatalabbak, idősebbek egyaránt szívesen veszik, ha a vendéglátó a finom ételek, italok mellett a jó hangulatról is gondoskodik. Ennek egyik legjobb eszköze a közös játék. Könyvünk 500 különféle játék tematikus gyűjteménye, amelyben mindenki találhat valami számára épp megfelelő ötletet. Közös ezekben a játékokban, hogy nem igényelnek nagy előkészületet, túl sok hozzávalót, és elsősorban nagyobb gyerekeknek és felnőtteknek szólnak. Ebből következően a kissé nehezebb logikai játékoktól egészen a pajzánabb darabokig mindent megtalálhatnak - alkalmazkodva a szokásos összejövetelek ritmusához és hangulatához. Gyűjteményünk előnye továbbá, hogy nagy tömegben megjelenő vendégsereg, és kis létszámú összejövetelek számára is javall játékokat. Ajánljuk gyűjteményünket azoknak a fiataloknak, akik szeretnék feldobni az unalmas családi összejöveteleket. Ajánljuk azoknak a pedagógusoknak, akik szívesen vennék, ha az osztálykirándulás csúcspontja nem az elkóborolt srácok megtalálása lenne. Ajánljuk azoknak a felnőtteknek, akik nem bánják, ha törni kell néha a fejüket, ugyanakkor képesek elengedni magukat, és beleugrani valami őrültségbe.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
A külső borító töredezett, a sarkok kissé megtörtek
Kiadó alexandra kiadó
Kiadás éve1997
Oldalak száma:320
Súly400 gr
ISBN0769000076865
ÁrukódSL#2106153312
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban