Hadtörténelmi közlemények 130. évfolyam 4. szám (2017. december)

E számunk tartalmából: ,,Természetesen forradalmi hevület nélkül nincs szabadságharc. Merész tervek és vakmerő végrehajtók nélkül nincs esélye egy ilyen nagyszabású vállalkozásnak. Talán ebben - 1848-49-ben a nemzet egy emberként történő önkéntes összefogásának mindent elsöprő tapasztalatában - kereshető az emigráns katonák és politikusok tényeket sokszor figyelembe nem vevő lelkesültsége. Úgy vélték, a ,,nagy év" eseményei, lelkesedése, összefogása még egyszer megismételhető.Véleményünk szerint nem mutatkozott valós esélye egy hazai felkelés külföldről támogatott kirobbantásának. Egészen egyszerűen azért, mert ennek hiányoztak az anyagi és személyi feltételei, valamint a nemzetközi, ahogy akkor nevezték, a ,,nagypolitika" támogatása. A nagyhatalmak érdekei nem álltak összhangban a magyar tervekkel. Csak felhasználták a magyar ügyet saját céljaik eléréséhez. Ez legkésőbb 1859-1860-ban ki is derült. Csak a magyar elképzelésekben került előtérbe egy szövetséges nagyhatalom katonai beavatkozása Magyarország területén. Ennek nem volt realitása." (Solymosi József: A szabadságharc újrakezdésének katonai esélyeiről) ,,1867, a kiegyezés komoly fordulatot hozott az egész magyar társadalom, s benne mindazok életében, akik 1848-1849-ben részt vettek a forradalomban és a szabadságharcban. A szabadságharcban való részvételükért elítéltek közül már a legsúlyosabb büntetésre ítéltek is kiszabadultak 1858-1859-ben, de az 1860-as évek összeesküvésért börtönbe vetett, s jobbára szintén 1848-1849-es előélettel rendelkező katonák vagy politikusok börtönajtaja 1867-ben nyílt meg. Az utóbbiak közé tartoztak azok a többnyire az örökös tartományokba internált személyek, akiket kevésbé tartottak vétkesnek és veszélyesnek. Szintén 1867-ben térhettek haza azok az emigránsok, akik nem éltek a korábbi hazatérési lehetőségekkel, nem akarván egy megszállt országban élni - vagy pedig, egészen 1867-ig aktív szerepet játszottak a függetlenségi harc újrakezdése érdekében.A hazatérők közé tartozott Görgei Artúr tábornok, a szabadságharc egykori fővezére, egy ideig hadügyminisztere, a végnapokban pedig a politikai és katonai teljhatalom birtokosa, ,,a diktátor", ahogy a kortársak egy része nevezte...Miután újabb, novemberi hazaútja során érzékelte az őt körülvevő ellenséges közhangulatot, úgy döntött, hogy inkább ,,a polgári magán tevékenység terén" keres magának megélhetést, mintsem hogy kínos helyzetet teremtsen az amúgy is százféle bajjal küszködő kormánynak. Ezt közölte Mikó Imre miniszterrel is. Maradt tehát a meglehetősen kínos keresgélés a ,,magánszférában" állás után. A haza nem ölelte keblére hazatérő fiát." (Hermann Róbert: A tábornok hazatér. Görgei Artúr és a kiegyezés)