Rónay Tamás

Forgószél a Vatikánban - XXIII. János életútja

vigilia kiadó  | 2008  | puhatáblás, ragasztókötött  |  278 oldal

Libri Antikvárium
",,A szakirodalomnak közhelye, hogy az átmenetinek szánt pápa a katolikus egyház sorsfordító személyisége lett. Meggyőződése volt, hogy az egyház lelkiségének meg kell újulnia, a katolicizmusnak mint egyetemes világnézetnek válaszolnia kell kora nyitott kérdéseire. A pápai trónra lépve azonnal jelét adta újító szándékainak. Jelszava, az >>aggiornamento<<, azaz a korhoz való igazodás eszménye is e törekvését jelezte, de még inkább ennek volt bizonyítéka a római egyházmegyei zsinat, majd a II. Vatikáni zsinat összehívása, melynek első ülésszakát még maga vezette. A zsinat meghirdetésével az egyházon belül is ellentéteket okozott, de mára bebizonyosodott, hogy a többi mellett e lépését is a Lélek vezérelte, s bár a zsinat utáni egyház megújulása talán lassúbb, mint ő remélte volna, így is Szent Péter egyik legméltóbb és legnagyobb utóda volt, méltán került 2000-ben a boldogokként tiszteltek sorába." (Rónay Tamás)"
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó vigilia kiadó
Kiadás éve2008
Oldalak száma:278
Súly319 gr
ISBN2310018644867
ÁrukódSL#2112570855
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Diana Wynne Jones: A végtelen utak házaDiana Wynne Jones: A végtelen utak háza