Egy dédanya vallomásai

Előszó Részlet a regényből: Fejembe vettem, hogy naplót írok az életemről. Kissé korán kezdtem, hiszen ebben a hónapban lettem csak tizenkilenc éves; de hát elmondom röviden az okaimat - nem kislányos képzelődések ezek, kérem! Amilyen tempóban ez a csőcselék nekilátott, a forradalom - ó, egész gyerekkoromban hallottam megjósolni, apróra elmesélni jóelőre, bejelenteni, mint egy tűzijátékot, amely a kitűzött napon kezd puffogni! - szóval, no, a csőcselék forradalma okvetlenül valamilyen kerékvágásba kerül s a világ váratlan felfordulásokat fog megérni, amikről az unokáink követelik majd a mi tanuságunkat, s dehogy is bocsátanák meg, ha lustán nézzük végig a dolgokat és tíz percet se szánunk rá napjában a följegyzésünre. Ó tudom, hogy most is van elég hírszaglászó firkász, aki írt már egy kötetnyi titkos visszaemlékezést ennek a három évnek az eseményeiről. De messziről is látom, hogy a tényeken kérődzenek és kronológiákat állítanak össze. Fogadni merek: egyiknek sem jutott eszébe, hogy forradalmi időkben éppen úgy, mint mindenféle más időkben, a férfiaknak és asszonyoknak mindig van szive és más egyebe, s hogy a szívnek szüksége van a maga táplálékára és a más egyéb sem maradhat munka nélkül. Nos hát én azt gondolom, hogy igen hiteles emléket hagyhatok a jövő nemzedéke alól, hogyan éreztünk és hogyan cselekedtük a jót: az utóbbi évek tapasztalataiból azt sejtem, hogy elég lesz, ha elbeszélem az életemet, napról-napra, őszintén és cicomátlanul.