Az igazság fényében - Grál-üzenet I.

stiftung gralsbotschaft kiadó  | 1994  | papír / puha kötés  |  204 oldal

Libri Antikvárium
Lehull a lepel, és a hit meggyőződéssé válik. Csak a meggyőződésben rejlik szabadulás és megváltás! Csak azokhoz szólok, akik komolyan keresnek. Nekik képesnek és elszántnak kell lenniük, hogy tárgyilagosan vizsgálják e tényanyagot! Távol maradhatnak a vallási fanatikusok és az ingatag ábrándozok; ők ugyanis ártanak az Igazságnak. A rosszindulatú és elfogult emberek pedig éppen e szavakban találják meg ítéletüket. Az Üzenet csak olyanokat fog megérinteni, akik még magukban hordozzák az Igazság szikráját és a vágyat, hogy valóban emberek legyenek. Mindezen emberek számára az Üzenet lámpás és támasz is lesz. Kerülő utak nélkül vezeti ki őket a jelenkori zűrzavar minden káoszából. Az alábbi Ige nem új vallást hoz, hanem az a célja, hogy fáklya legyen minden komoly olvasó vagy hallgató számára, hogy megtalálja vele a helyes utat, amely az áhított magasság felé vezeti. Csak az tud szellemileg előrehaladni, aki maga is mozog. A balga, aki ehhez kész nézetek formájában idegen segédeszközt vesz igénybe, ösvényén csupán úgy halad, mintha mankóval járna, miközben saját egészséges végtagjait nem használja. Mihelyt azonban minden képességét, mely hívására várakozva szunnyad benne, bátran eszközként használja felemelkedéséhez, akkor a reá bízott talentumot Teremtője akarata szerint alkalmazza, és játszva le fog győzni minden akadályt, amely útját keresztezvén le akarja őt téríteni. Ezért ébredjetek! Csak a meggyőződésben rejlik az igaz hit, a meggyőződés pedig egyedül kíméletlen mérlegelés és vizsgálódás útján jöhet létre! Álljatok élő emberekként Istenetek csodálatos Teremtésében! Vissza TARTALOM Útravalónak! 9 1. Mit kerestek? 11 2. Kiáltás segítőért 15 3. Az Antikrisztus 21 4. Erkölcsösség 26 5. Ébredjetek! 32 6. A hallgatás 41 7. Felemelkedés 49 8. Kultusz 54 9. Megdermedés 58 10. Gyermekiség 63 11. Szűziesség 69 12. Az első lépés 72 13. A világ 77 14. A betlehemi csillag 85 15. A harc 90 16. Modern szellemtudomány 94 17. Tévutak 106 18. Mi választ el ma oly sok embert a Fénytől? 108 19. Volt egyszer...! 118 20. Tévelygések 138 21. Az emberi szó 151 22. Az Utó-Teremtés nője 157 23. Megadás 162 24. A szellem restsége 167 25. A földi ember Istene előtt 172 26. Minden halott dolog feltámasztatik a Teremtésben, hogy ítélje önmagát! 177 27. Az Élet Könyve 179 28. Az Ezeréves Birodalom 183 29. Egy szükséges szó 187 30. A nagy üstökös 192 31. A világtanító 194 32. Az idegen 197 33. Szabadulás! Megváltás! 206 34. Az Úr beszéde 209
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó stiftung gralsbotschaft kiadó
Kiadás éve1994
Oldalak száma:204
Súly200 gr
ISBN0789000067908
ÁrukódSL#2106329824
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat