Az elsikkasztott mennyország

Ismertem Tetát. Öreg asszony volt, alacsony, kövérkés, pofacsontja széles, világos nefelejcskék szemében figyelmes, makacs, gyakran gyanakvó kifejezés volt. Ha elsuhanni láttam, feltűnt sietős, igyekvő, bicegő járása, mint az éjszakai állat félénk osonása, ahogyan az emberekreveszedelmes közelségéből biztonságot adó barlangjába igyekszik. Annak idején nem is sejthettem, hogy valamikor majd megkísérlem feljegyezni ennek az öreg cselédnek a történetét, aki éppen csak hogy írni és olvasni tudott. De most itt ülök idegen íróasztal mellett, idegen országban és aprólékosan felidézem egy elmúlt világ fájdalmas emlékét. Természetesen, Teta ebben a világban csak a cseléd árnyékéletét élte. Tisztán látom magam előtt a graffeneggi udvarházat. És a csodálatos parkot. A lenyűgöző kilátást a Totes Gebirge meredek, vad magányára. Megőriztem emlékezetemben Ausztriának ezt a nyáron derűs, holdfényes, tavasszal és ősszel ködös, borús vidékét.