Szula Edit

Aranykönyv (Aranykönyv 1-9. egy kötetben) Képes gyermekbiblia Ó- és Újszövetség

patmos records  | kemény kötés  |  270 oldal

Libri Antikvárium
A Biblia történetei korunkban is alkalmasak az örök emberi értékek közvetítésére, erkölcsi nevelésére. Az Aranykönyv különlegessége abban áll, hogy a szerző ezeket az értékeket rendkívül élvezetes, olvasmányos formában adja át. A könyvbe a közkedvelt történetek mellett megtaláljuk a kevésbé ismert bibliai események leírását is, melyeket olvasva a gyerekek az általános műveltséghez szükséges tudnivalókkal is gazdagodnak. Az Aranykönyv egy igazán értékes ajándék az egész család számára. ,,- Nézd, apánk, mit találtunk a mezőn! Azt az embert, akié ez a ruha volt, biztosan valami vadállat tépte szét! Jákob elszörnyedve látta, hogy József díszes ruháját hozták véresen. Csak sírt és gyászolt. Senki sem tudta megvigasztalni. Hiszen már nemcsak Ráhelt, hanem Józsefet is elveszítette. Nem tudta szegény Jákob, hogy a fiai gonoszul becsapták, és József él. József ekkor már Egyiptom földjén baktatott, koszosan és éhesen, egy teve után kötve. Idegen emberek idegen nyelven beszéltek körülötte idegen országban. Csak egyvalakiben bízhatott, abban az Istenben, aki annak idején apját, Jákobot is megsegítette. És az álmokban, amelyeket Isten adott neki, hogy egyszer majd mégis valóra válnak." A nagy sikerű Aranykönyv-sorozat most összevont, bővített kiadásban jelenik meg. A 4-12 éveseknek szóló képeskönyvből a gyerekek átfogó képet kaphatnak az emberi történelem egyik alapművéről, az Ó- és Újszövetségről. A szerző a Biblia történeteit egyszerű, közérthető, olvasmányos stílusban meséli el. A rendkívül impozáns és gazdagon illusztrált oldalak a korabeli történeteket különösen átélhetővé teszik a gyerekek számára. A sorozat eddig megjelent köteteit német nyelvre fordították és az Európai Unió területén is forgalmazzák. Tartalom: Teremtés; Káin és Ábel; Noé bárkája; A bábeli torony; Ábrám útnak indul; Szodoma és Gomora; Izsák és Ismáel; Ábrahám hite; A lánykérés; Jákob és Ézsau; Lábán házában; Útban hazafelé; József álmai; Börtöntől a trónig; József és testvérei; Mózes születése; Mózes a szabadító; Egyiptomi csapások; Kivonulás Egyiptomból; A Vörös-tenger kettéválik; Vándorlás a pusztában; Tízparancsolat; Kánaán megkémlelése; Az érckígyó; Bálám szamara; Ráháb és kémek; Jerikó ostroma; Gedeon; Sámson; Sámson és Delila; A moábita Ruth; Sámuel; Az elrabolt frigyláda; Az első király; Saul és Jonatán; Egy betlehemi pásztorfiú; Dávid és Góliát; Saul meggyűlöli Dávidot; Egy igazi barát; Saul üldözi Dávidot; Dávid a király; Szegény ember báránykája; Absolon; A népszámlálás; Bölcs Salamon; A föld leggazdagabb embere; Roboám és Jeroboám; Illés próféta; A Kármel-hegyi diadal; Nábot szőlője; Josafát király; Elizeus próféta; Naámán gyógyulása; Többen vannak velünk; Jónás utazásai; Izraelt fogságba viszik; Ezékiás király; Jeruzsálem pusztulása; Dániel; A tüzes kemencében; Babilón királyai; Az oroszlán-veremben; Eszter királynő; Hámán gonosz terve; Eszter lakomája Gábriel jó hírt hoz; Jézus születése; Jézus gyermekkora; Keresztelő János; A kánai menyegző; Csodák Galileában; A tékozló fiú; A vihar; A betegek meggyógyulnak; A naini fiú; Jézus vízen jár; Irgalmas szamaritánus; A koldus és a gazdag; Zákeus; Lázár feltámadása; Bevonulás Jeruzsálembe; Jézust elfogják; A golgotai kereszt; Feltámadás; Szent Szellem a Földre érkezik; Pálfordulás; Fülöp, az evangélista; Péter apostol; Pál küldetése; Pál Makedóniában; Pál harmadik útja; Pál fogságba kerül
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 990 Ft

A termék megvásárlásával

699 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó patmos records
Oldalak száma:270
Súly600 gr
ISBN2310011125585
ÁrukódSL#2112718980
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 990 Ft

A termék megvásárlásával

699 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Diana Wynne Jones: A végtelen utak házaDiana Wynne Jones: A végtelen utak háza