A magyar vendéglátás és turizmus újkori története

szaktudás kiadó ház rt.  | 2009  | cérnafűzött, keménytáblás  |  360 oldal

Libri Antikvárium
A vendéglátás, a szállásnyújtás és az idegenforgalom összefüggéseinek egyre jelentősebb szerepét felismerve fogalmazódott meg eleinkben annak igénye, hogy ennek a komplex tevékenységnek a történetét összegyűjtve megírják. A magyar vendéglátóipar története c. könyv első kötete Ballai Károly szerkesztésében jelent meg 1943-ban. Megírásában az akkori idők vendéglátó- és szállodaiparának nagy egyéniségei vettek részt. Az első kötet 1849-el zárul. Az eredetileg tervezett II. kötet Ballai Károly 1947-ben bekövetkezett halála miatt már nem készült el, és megírására jó ideig senki sem vállalkozott. Ez a II. kötet a most bemutatott A magyar vendéglátás és turizmus újkori története. Ez a jelentős mű többéves gyűjtő, rendszerző, lektoráló, pontosító, szerkesztő munka és széles körű összefogás eredménye. A munka koordinálását, a kézirat szerkesztését dr. Csizmadia László vállalta magára. A kötet a három nagy területet - vendéglátás, turizmus, szállásadás - külön-külön szerkesztve tárgyalja. Az első részben Szigeti Andor vezet végig a vendéglátás történetén. Az ő többéves gyűjtőmunkája alapján ez a rész sorra veszi vendéglátóiparunk üzlettípusait a történelmi vendéglőktől a cukrászdákon és kávéházakon át a legmodernebb szórakozóhelyekig. Turizmusunk történetét dr. Walkó Miklós dolgozta fel nagy hozzáértéssel és alapossággal. Bemutatja a turizmus szervezeteinek történeti változásait, sorra veszi Magyarország turisztikai adottságait és a különböző turista vonzerőket, valamint a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat. A harmadik rész szerzője, dr. Rubovszky András a magyar szállodaipar újabb kori történetének főbb fejlődési trendjeit követi végig a legrangosabb szállodák történetén és szolgáltatásain keresztül. Az exkluzív kötet színes mellékletében a hazai vendéglátás, turizmus és szállodaipar mintegy 40 jelentősebb szereplője mutatkozik be.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 890 Ft

A termék megvásárlásával

489 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szaktudás kiadó ház rt.
Kiadás éve2009
Oldalak száma:360
Súly1399 gr
ISBN0729001645149
ÁrukódSL#2106189919
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 890 Ft

A termék megvásárlásával

489 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat